Barion Pixel

A unit-linked életbiztosítás

A unit-linked életbiztosítás fogalma

A hagyományos, vegyes típusú biztosításokal ellentétben a befektetési egységekhez kötött (azaz unit-linked) biztosításnál az általad kiválasztott befektetési alapok hozamából részesülhetsz. Ez a típusú befektetés már az 1950-es években létrejött, de Magyarországon csak az 1990-es évek közepétől terjedt el, majd indult fejlődésnek.

Befektetési egységhez kötött életbiztosítás

A befektetési egységhez kötött életbiztosítás biztonsága

Mivel a unit-linked biztosítás nagy mértékben befolyásolja későbbi lehetőségeidet, így a MABISZ és az MNB is rendszeresen felügyeli a biztosítókat.
Az itt elhelyezett pénzedet a BEVA védi. Hangsúlyozom, hogy csak akkor áll helyt a BEVA, hogy ha a pénzed bűncselekmény miatt tűnik el, akkor már nem, ha te magad hozol rossz befektetési döntést.

Mivel sok embert érint, az MNB tájékoztatót is adott ki a unit-linked biztosítással kapcsolatban.

Unit-linked életbiztosítás jelentése

A befektetési egységekhez kötött biztosítás olyan életbiztosítás, amely befektetés is egyben. Az ebben a formában elhelyezett pénzt a biztosító befektetési alapok befektetési jegyeibe fekteti, az ezen elért hozam az ügyfél haszna.

Hogyan működik a befektetési egységhez kötött életbiztosítás?

A biztosító a biztosítási szerződés díjából levonja az életbiztosítás (és egyéb szolgáltatás) díját, valamint fedezi saját működési költségeit, a többit befekteti az ügyfél által kiválasztott, önálló befektetési politikával rendelkező, elkülönítetten kezelt befektetési alapokba.
Az egyes eszközalapok a befektetési politikájuknak megfelelő befektetési eszközökből (például kötvényekből, részvényekből, más alapok befektetési jegyeiből) állnak. Az eszközalapok befektetési egységekre oszlanak, az ügyfelek egyéni részesedését az egyes eszközalapok által megtestesített vagyonból befektetési egységekben tartják számon. Az egyes szerződések a hozzájuk tartozó befektetési egységek árfolyamának változásán keresztül részesülnek a befektetési eredményből.

Miért jó a befektetési egységhez kötött életbiztosítás?

Miért kell a befektetés?

Ha egy nagyon elnagyolt pénzügyi tervet készítesz arról, hogy az életedben mikor mennyi pénzzel kell rendelkezned (gyermek felnevelése, nyugdíj, saját ház, stb), és ezeket visszaosztod azzal az időtávval, ami még hátravan, akkor megkapod azt az összeget, amit „malacperselyben” kellene ezekhez félretenned.
Ez az összeg általában a legtöbb embernél lényegesen magasabb, mint amennyit saját maga is félre tudna tenni, így szükség van befektetésre, amelynek a hozamaiból a hiányzó részt pótolni lehet.
Befektetést banki jogviszonyon keresztül értékpapírszámlán, valamint biztosítási jogviszonyon keresztül befektetési egységhez kötött életbiztosításon keresztül a legkényelmesebb indítani.

Miben más a unit-linked számla, mint egy értékpapírszámla?

Az értékpapír számlán keresztül ugyan elérhetőek egyedi értékpapírok is, a kiválasztásukhoz (mikor és melyiket vedd meg, és melyiket add el) szakértelem szükséges. Az emberek többsége viszont nem rendelkezik ezzel, így számukra a befektetési alapok egyfajta biztonsági faktort is jelentenek.

Ez persze csak akkor igaz, ha a megfelelő, számodra is testhezálló módozatot választottad ki. Ebben tudunk neked segíteni, kérj egy visszahívást az időpontegyeztetéshez.

Mintaportfólók

Egy értékpapír számlát sokan azért nyitnak, mert szeretnének aktívan foglalkozni a befektetéseikkel. Természetesen értékpapír számlán keresztül is van arra lehetőséged, hogy éveken át megtarts egy adott portfóliót, a unit-linked életbiztosításon keresztül viszont a mintaportfóliók és menedzselt alapok miatt ez számodra könnyebben megvalósul.

Célmeghatározás

Egy UL biztosítás hosszútávra indul, így kötelező része az igényfelmérés. Ekkor legalább nagyjából képbe kerülsz azzal, hogy mégis minek akarod ezt elindítani. Így a saját kockázati szintednek, az időtávnak és egyéb lehetőségeidnek megfelelő szerződést tudod kiválasztani.

Megtakarítási szokás alacsony összeggel is

Egy folyamatos díjas unit-linked szerződésnek megvan az az előnye, hogy rendszeresen fizetsz be és építed a saját tőkédet. Ezáltal egy szokást is segít kialakítani, azaz azt, hogy ne éld fel a teljes vagyonodat a jelenben.
Egy normál értékpapírszámlánál nincs a pénzintézet részéről „noszogatás”, így könnyen elúszhat a befizetésed. Addig, amíg értékpapír számlánál nincs nagy haszna havi 20-30.000 forintokat befizetni, ez az összeg már nagyon is értelmezhető a unit-linked esetében.

Kell-e neked értékpapír számla helyett unit-linked?

Így a válasz nagyon egyszerű: ha értesz hozzá, vagy megvan mögötted az a privátbankári háttér, akik a megfelelő elemzések után olyan tanáccsal látnak el, amelyből nagyobb hasznod van, mint a UL biztosításnál, akkor nincs rá szükséged.
Ha magad szeretnéd kezelni tapasztalat nélkül a saját befektetésedet, akkor alapvető ismeretek nélkül nincs túl sok esélyed arra, hogy ezt jól végezd. Pénzügyi-gazdasági ismeretek nélkül befektetési tanácsadóra van szükséged, csak nem mindegy, hogy melyiket választod. Egyrészt ezt pótolják a mintaportfóliók és a menedzselt alapok, másrészt pedig ha kéred, akkor segítünk.

Unit-linked biztosítás vélemények

Sok helyen lehet olvasni a neten, vagy akár hallani személyesen olyan véleményeket, hogy senkinek sem javasolják a befektetési egységhez kötött életbiztosítást, mert abból jól nem szállhatsz ki.
Tény és való, hogy ha szakértelem nélkül, a legelső szembejövő opciót megkötöd, és azt sem jól használod, akkor garantált a bukás.

Igaz lehet ez akkor is, ha valaki olyanra hallgatva kötöd meg a szerződést, aki nem ért hozzá, és ígér neked fűt-fát-vadvirágot. Ez előfordulhat olyankor, amikor valaki egy értékesítő hálózatba regisztrál, tegnap még pék volt, ma meg már pénzügyi tanácsot oszt. És most elnézést a pékektől (hozhattam volna más szakmát is), de úgy, ahogyan 0 nap gyakorlattal nem az általam sütött kenyeret fogják két kézzel elkapkodni, igaz ez visszafelé is.

Rossz az értékesítési hálózat?

Mielőtt azt gondolnád, hogy akkor hagyjuk az értékesítői hálózatokat: nem a hálózattal, hanem az értékesítő személyével tud probléma lenni. Láttam én már pénzintézetnél megkötött szerződést, amely 17 év után sem volt annál az összegnél, amelyet elhelyeztek rajta, és láttam olyat is, amelyet hálózaton keresztül indítottak folyamatos díjasként, és 3 év után pozitív volt.
Így meggyőződésem, hogy nincs olyan, hogy egy adott terméktípus rossz úgy, ahogy van. Olyan már lehet, hogy nem a legelőnyösebb a te számodra, vagy éppen a lehetőség ott van a termékben, csak tudnod kell jól használni. Épp ezért elzárkózás helyett inkább tájékozódj.

Mondd-e fel a szerződést, ha valaki azt mondja, rosszul áll?

Erre nincs egyértelmű igen vagy nem válasz. Attól függ, helyette mit kínálnak.

Ha csak keveset hoz, vagy időszakosan rosszabb a hozama, mint amit gondolnál, attól még nem muszáj felmondanod. Főleg úgy, hogy ha helyette nincs semmi más. Elvégre itt a megtakarítási szokás többet fog hozni neked, mint az, hogy felmondod.

A rossz példa a felmondásra

Láttam olyat, hogy az első 2-3 év (tehát a legköltségesebb szakasz) után kereste meg az ügyintéző az ügyfelet, hogy mégsem jó ez a szerződés, díjmentesítse, kössön másikat. Családi szinten volt neki így kb 10-15 db. Talán kitalálhattad: eredmény nem sok, mert mindig csak addig jutott, hogy a költségeket (és ezzel együtt a jutalékot) újra és újra kifizette.

Találkoztam olyannal is, aki a 10 éves szerződésnél mondta azt, hogy nagyon rosszul áll, fel kell mondani, mert a visszavásárlási érték nem éri el az aktuális értéket. Nos, az a szerződés 15 évnél tudta ezt a visszavásárlási tábla szerint. Amúgy meg hozamait tekintve kifejezetten jól állt a befizetett összegekhez képest. Ha nem a saját fülem hallatára mondja ki, hogy a visszavásárlási értékhez kell az aktuálisat viszonyítani, nem pedig a befizetetthez, akkor nem hiszem el.

Amikor van létjogosultsága a felmondásnak

A fenti két esetben ésszerűtlen a szerződés felmondása, mert nem érsz el vele nagyobb eredményt. Akkor viszont mindenképp elgondolkodnék egy új szerződés indításán, ha a hozamai semmilyen távon sem érik utol a TKM értéket még egy másik eszközalap választásával sem. Elvégre ebben az esetben nem hogy nem nyersz a megtakarítási szokásoddal, hanem kifejezetten veszítesz vele. Máshol viszont dolgozhatna a pénzed.

Unit linked biztosítás jellemzői

A futamidő

Mind az egyösszegű mind a folyamatos díjas szerződések is indíthatóak élethosszig tartóan, valamint előre meghatározott futamidőre.

Tartamos biztosítás

Ebben az esetben a biztosításod az itt meghatározott időpontban lejár. Ekkor lehetőséged van eldönteni, hogy hogyan kéred vissza a pénzedet. Egyösszegben szeretnéd, vagy járadék formájában. Folyamatos díjas szerződéseknél a leggyakrabban vállalkozásoknál fordul elő tartamos megoldás (itt vagy adózási okai vannak, vagy egy adott célhoz van kötve), illetve kötelezően tartamos folyamatos díjas unit-linked biztosítás a nyugdíjbiztosítás.

Élethosszig tartó (Whole-life) biztosítás

Ennek a módozatnak nincs előre rögzített lejárati dátuma. Ez viszont nem jelenti azt, hogy soha nem férsz a pénzedhez, elvégre teljes vagy részleges visszavásárlásra itt is van mód.

A biztosítási díj szerinti

Folyamatos díjas szerződés

Ekkor előre meghatározott időközönként és mértékben várja tőled a biztosító a biztosítási díjakat.

Egyszeri díjas szerződés

A szerződés megkötésekor, csak induláskor vár tőled a biztosító pénzt.

Eseti díj

Akár folyamatos, akár egyszeri díjas szerződésekhez kapcsolódhat az eseti számla. Erre te döntheted el, hogy mikor és mennyit fizetsz, valamint azt is, hogy onnan mikor mennyit veszel ki.

A befektetési egységhez kötött életbiztosítás költségei

Költségek szempontjából szükséges, hogy megkülönböztessük a 2017.01.01 előtt, illetve az ezután létrejött folyamatos díjas biztosításokat.

A 2017.01.01 előtt létrejött szerződések esetén

Bár egyre ritkábban találkozni ilyen típusú szerződésekkel, az akkor megkötöttek egy része még mindig fut. Ekkor az első 2-3 évben befizetett díjból képezték az úgynevezett kezdeti egységeket, az ezutáni befizetésekből a felhalmozási egységeket.
A kettő között költségelvonásban volt a különbség.
A felhalmozási egységekből „csupán” a vételi-eladási költséget, valamint adminisztrációs költségeket vonnak. Ezeket az egységeket bármikor visszavásárolhatod, nem vonatkozik rájuk a visszavásárlási tábla.
A kezdeti egységből a visszavásárlási táblában meghatározott ideig (pl. 10-15 évig) vonják a költségeket, amely a szerződés leginkább fajsúlyos költséghányada. Ha te idő előtt felmondtad a szerződésedet, a visszavásárlási tábla szerint kaptál belőle pénzt.
Azaz ha a visszavásárlási táblázat azt mondta, hogy az adott évben pl. 50% a visszavásárlási érték, akkor nem az egész szerződésed felét kaptad meg, hanem a kezdeti egységek aktuális értékének a felét, valamint a felhalmozási egységek egészét.

A 2017.01.01. után létrejött szerződések esetén

Az MNB átláthatóbb költségstruktúrát szeretett volna látni (és ebben teljes egészében egyet is ért velük szerintem mindenki), valamint alacsonyabb TKM értékeket írt elő.
Amíg korábban nem volt ritka a 10-12%-os TKM érték sem (azaz ennyit átlagban ki kellett termelned a futamidő alatt minden évben ahhoz, hogy ne legyél veszteséges), manapság már a 4% is a majdnem sok.
Emiatt szükség volt a költségek átalakítására, ebből jött ki az, hogy a visszavásárlási táblát megszüntették, és az első 2-3 év befizetéseiből azonnal le is költségeli a biztosító azt a részt, ami a szerződés fenntartásához szükséges. A 3. év utáni befizetéseknél szintén fennáll az, hogy már jelentős költségek nem terhelik.
Ennek a módszernek az előnye, hogy amit a számládon látsz egyenleg, az tényleg a tied. Ha visszavásárlás mellett döntesz, akkor fogod tudni, hogy mennyit kapsz kézhez. A hátránya, hogy az elején nagyon nagy mínuszt jelent az ügyfeleknek. Ha nem vagy felkészülve arra, hogy ez könnyen jelenthet neked az első évben -80% -os állást, akkor a szívedhez kapva ájulsz el. A jó hír, hogy ez később kiegyenlítődik, és hosszútávon (azaz olyan időtávra, amire kötötted) már van egy nagyon jó költségszerkezetű számlád.

A unit linked biztosítás adózása

A befektetési egységhez kötött biztosítás adózása függ attól, hogy folyamatos díjas, vagy egyszeri díjas megoldásról beszélünk.
Alapvetően az elért növekedés után a kamatadóként is ismert személyi jövedelemadót fizeted.

A unit-linked életbiztosítás adózása
Ennek mértéke folyamatos díjas megoldásnál:

  • 0-5 az eltelt évek száma a megszüntetésig: 15%
  • 5-10 az eltelt évek száma a megszüntetésig: 10%
  • legalább 10 év eltelt a kötéstől a megszüntetésig: 0%

Egyszeri díjas megoldásnál.

  • 0-3 az eltelt évek száma a megszüntetésig: 15%
  • 3-5 az eltelt évek száma a megszüntetésig: 10%
  • legalább 5 év eltelt a kötéstől a megszüntetésig: 0%

Ha vállalkozásként indítottad el a szerződést, akkor a befektetések adózásáról szóló részt ajánlom a figyelmedbe, valamint az aktuális szabályok tekintetében egyeztess a könyvelőddel.

A UL biztosítás rugalmassági pontjai

Testre szabhatóság

A befektetéseknél van egy örök szabály. A hozam, a hozzáférhetőség és a biztonság alkot egy olyan háromszöget, ahol mind a három nem lehet a tied. A unit-linked biztosításnál van lehetőséged arra, hogy ne teljes mértékben kelljen egy pontot elengedned, hanem csak bizonyos mértékben valamely másik pont javára.

Örökölhetőség

A befektetési egységhez kötött biztosításodon elhelyezett összegnél tragédia esetén a haláleseti kedvezményezett a bejelentés után rövid időn belül megkapja az itt elhelyezett összeget és a haláleseti szolgáltatást. Azaz nem tartozik az örökösödési eljárás alá, és nem is adóköteles.

Futamidő alatti módosíthatóság

A folyamatos díjas szerződések jellemzően akár 10-15-20 évre is indíthatóak. Egy ekkora időtávot viszont senki nem lát előre. Ennek megfelelően szükséged lehet arra, hogy a díjfizetést akár véglegesen, akár csak időlegesen megállítsd, majd kedved szerint (végleges megállításnál is) újraindítsd.
Ugyanígy van arra lehetőséged, hogy a díjfizetés mértékét és ütemét meghatározd.

Hozzáférhetőség

A nyugdíjbiztosítástól eltekintve a unit-linked biztosításokból a futamidő lejárata előtt is tudsz pénzt kivenni. Természetesen ennek megvannak az esetleges díjai és adóvonzatai, a pénzed viszont nincs bebetonozva.

Mire figyelj a befektetési egységhez kötött életbiztosításnál?

A befektetési alapok hozama

Bár a befektetési alapok múltbéli hozama a jövőre nézve csak tájékoztató jellegű, az viszont mindenképpen sokat mond, ha eddig sem tudták teljesíteni az általad elvárt hozamszintet.
Ez az elvárt hozamszint nem kell, hogy elrugaszkodott legyen. Legtöbb esetben egyrészt minimálisan a szerződés saját TKM értéke, azaz legalább ne veszíts a pénzed értékéből. Ezen felül az infláció mindenkori értéke, azaz tartsa meg a pénzed a vásárlóerejét.
Ha ez a kettő sem tud az adott szerződésen belül teljesülni, akkor vagy nézz másik szerződés után, vagy másik biztosítótársaság után.

Időtáv

A befektetési célok többnyire hosszú távon valósulnak meg. Mivel a rendszeres díjas változatoknál a költségeket döntő többségében a futamidő elején vonják le, így erre a módozatra ez kiemelten igaz. A szerződés idő előtti megszüntetése akár azt is jelentheti, hogy közel sem kapsz vissza annyi pénzt, mint amennyit befektettél.

Kockázatkezelés

A befektetési alapok önmagukban is több eszközből tevődnek össze, ezzel létrehoznak egy diverzifikált portfóliót. Ha te tovább szeretnéd csökkenteni a saját kockázatodat, akkor lehetőséged van több befektetési alapból is választanod egy adott szerződésen belül.
A választás előtt vagy kérj szakértői segítséget, vagy alaposan olvasd át az adott alap befektetési politikáját és kockázati szintjét.

Portfólió kezelés

Akár indulásnál, akár menet közben is dönthetsz arról, hogy mennyire szeretnéd aktívan kezelni a pénzedet. A legtöbb esetben lehetőséged van úgy dönteni, hogy egyáltalán nem szeretnél aktívan foglalkozni a befektetéseddel. Ekkor mintaportfóliók és menedzselt eszközalapok állnak a rendelkezésedre.
Mivel hosszútávú befektetésekről beszélünk, élethelyzeted és céljaid időközben változhatnak. Épp ezért a biztosítók lehetőséget biztosítanak arra, hogy évente 1-2 alkalommal díjmentesen változtass a portfóliód összetételén.
Ha változtatsz, az a már befizetett díjakra vonatkozik, így az újonnan beérkező pénzekről külön kell nyilatkoznod.

A befektetési egységhez kötött életbiztosítás kockázata

A befektetési kockázat

Lehetőséged van saját kockázati szintednek megfelelő portfólió összeállítására. A befektetésed értékét alapvetően a befektetési egységek árfolyamának alakulása határozza meg, ettől függően hozhat nyereséget, de akár veszteséggel is járhat.

Devizaárfolyam kockázata

A befektetési alapok közül sok nem forintban van nyilvántartva. Ezek a méretgazdaságosság miatt valamely nagyobb alapkezelőn keresztül vannak kezelve, így általában dollárban vagy euróban van kifejezve az értékük akkor is, ha te forintot fizettél be.
Ez a te számodra annyit jelent, hogy befizetésnél a magasabb devizaárfolyamon kevesebb befektetési egységet tudsz venni, kifizetésnél viszont ugyanazon egységet drágábban adod el, azaz több pénzt kapsz vissza.

A TKM szerepe a unit-linked biztosításoknál

A TKM-ről bővebben is tudsz olvasni a SilverMoon oldalán, így most csak átfutjuk.

Azért, hogy teljes képet kaphass a szerződéshez kapcsolódó költségekről, valamint össze tudd hasonlítani (legalább nagyjából) a különböző ajánlatokat és egy átfogó képet kaphass, a biztosítók a teljes költségmutatót (TKM) egységesen alkalmazzák az életbiztosításoknak a biztosítási tevékenységről szóló törvényben meghatározott körére.
Ennek értékéről természetesen a szerződés létrejötte előtt kapsz tájékoztatást. A TKM számítását a MNB rendelet határozza meg.

A TKM jelentése

Mivel a teljes költségmutató tájékoztatási célt szolgáló egyszerű mutató, amely egyetlen százalékos érték segítségével fejezi ki a típuspéldában bemutatott biztosítás költségeit.
Mivel a unit-linked biztosítások életbiztosításként is működnek, így a TKM már tartalmazza a termékbe beépített biztosítási kockázati fedezetek árát is.

Puritán módon megfogalmazva a TKM megmutatja, hogy a példabeli feltételekkel mekkora átlaghozamot kell elérned a teljes futamidő alatt ahhoz, hogy a befektetett pénzedet visszakapd.

Ha nagyon szakszóval szeretném kifejezni:
A TKM megmutatja, hogy adott feltételezések mellett közelítőleg mekkora hozamveszteség ér téged egy elméleti, költségmentes befektetés hozamához képest amiatt, hogy a hozamot az adott unit-linked terméken keresztül érted el.

Fontos-e a TKM?

A TKM számítás a befektetési egységhez kötött biztosításoknál egy kötelező típuspéldán keresztül történik. Ennek megfelelően a biztosító által kínált TKM érték, valamint ugyanazon szerződés nálad fennálló TKM értéke akár komoly eltérést is mutathat.

Hatással lehet a te saját TKM értékedre:

  • igényelt életbiztosítás, vagy más plusz szolgáltatás
  • eseti számla használata
  • kiválasztott eszközalapok

Ebből is láthatod, hogy bár az összehasonlíthatóság szempontjából fontos a TKM, mégsem elegendő információ, mivel nem ez az egyetlen tulajdonsága a unit-linked életbiztosításnak.

Hogyan férhetsz a pénzedhez?

Lejáratkori kifizetés

A határozott ideig tartó UL biztosítások a lejáratukat követően nem futnak tovább, hanem a biztosító a számlán levő összeg aktuális értékét kifizeti.

Visszavásárlás

A teljes élethosszig tartó UL szerződés nem azt jelenti, hogy soha nem látod azt a pénzt már, csak az örökösök. 🙂 Lehetőséged van arra, hogy a számlád aktuáis egyenlegéig pénzt hívj vissza a szerződésből. Ezt hívják részleges vagy teljes visszavásárlásnak.

Ekkor vedd figyelembe az aktuális árfolyamokat, valamint esetleges adóvonzatokat is. A biztosító előírhatja, hogy a számlán kell hagynod egy minimális összeget, vagy a számla megszűnik.

Haláleseti kifizetés

A biztosított halálakor mind a teljes élethosszig kötött, mind a tartamos befektetési egységhez kötött szerződés lejár. Ekkor a biztosító kifizeti a számla aktuális értékét, valamint életbiztosításként is szolgáltatja a szerződésben meghatározott összeget.

Szerződéskötés előtt az alábbiakat mindenképp nézd át

A saját céljaidat

Sokkal könnyebb a célhoz eszközt keresni, mint fizetni valamit hosszú időn át, amiről nem tudod, hogy minek is van.

A pénzügyi-befektetési ismereteidet, kockázatvállaló képességeidet

Bár ez jó esetben változik, de ennek ismerete nélkül nem tudsz a saját kockázatvállalási szintednek megfelelő megoldást vállalni. Ebben segítséget nyújt az az igényfelmérő kérdőív, amely a szerződéskötés kötelező kelléke.

Saját anyagi lehetőségeidet és egyéb pénzügyi kötelezettségeidet

Egy magasabb induló díjjal rendelkező folyamatos szerződés lehet akár egy kedvezőbb költségszerkezetű VIP megoldás is, amely számodra előnyös lehet. Ekkor nem árt tudnod, hogy ez belefér-e a keretbe, vagy más kötelezettségek rovására megy.

A felkínált szerződés kondícióit

A szolgáltatást, a díjat, a tartamot, a befektetési lehetőségeket és a költségeket együttesen mérlegeld. Fentebb már volt szó a TKM érték fontosságáról, de láttuk, hogy nem ez az egyetlen szempont a döntésnél.

Kalkulátorok helyett a személyes tanácsadásra támaszkodj

Nézz át több lehetőséget is a piacon, akár ugyanannál a biztosítónál, akár egy másiknál.

Mi a probléma a unit-linked életbiztosítások netes kalkulátoraival?

Természetes igény a részedről, ha szeretnéd aláírás előtt a számodra legjobb unit-linked biztosítást kiválasztani. Sokan sokféle kalkulátort alkottak már meg, ezek közül léteznek olyanok, amik általánosságban mutatnak egy képet, és vannak, amik arra az egy adott termékre, vagy akár termékmódozatra vannak fejlesztve.
Az általános kalkulátorok esetében elmondható, hogy többségük vagy azt a terméket hozza ki legjobb befektetési egységhez kötött biztosításnak, ami a fejlesztő számára a legjobb, vagy a legalacsonyabb TKM-mel rendelkezőt. Bár lehet olyan, hogy számodra is ez a legjobb, de közel sem biztos.
A termékspecifikus kalkulátorok már egy fokkal jobbak, itt ugyanis annak az egy adott módozatnak a tudását kell prezentálni a lehető leghitelesebben, amiről éppen szól. Más kérdés, hogy ez nem mindenhol elérhető, így a választásodat nem feltétlen könnyíti meg.

 

Egy átlagos kalkulátor tudása

Befektetés adatai


Befektetés havonta
Ft
Befektetés évente
Ft
Kezdeti befektetés (ennyit fizetsz be a legelején)
Ft
Idő
Év
Ennyi hozamot vársz évente a költségek levonása után
(%)

Eredmény


Teljes befizetés
Ft
A havi befizetések ennyit érnek majd az időszak végén (ez a jövőértéke)
Ft
Az éves befizetések ennyit érnek majd az időszak végén (ez a jövőértéke)
Ft
A legelső befizetésed ennyit ér majd az időszak végén (ez lesz a jövőértéke)
Ft
A teljes befektetésed ennyit fog érni
Ft

 
Figyelj arra, hogy az elvárt hozamod növelésével a kockázatod is nőni fog! A kalkulátorban kiszámított értékek tájékoztató jellegűek, nem feltétlen azonos azzal, amit egy személyes tanácsadás során kapnál. A befektetés hozamát sok minden befolyásolja, amit előzetesen nem lehet kalkulálni.

 

Hol csúszhat félre a kalkulátor?

Pontos kalkulátort alkotni ebben a témakörben ugyanis nem is annyira egyszerű. Egy gépjármű kötelező biztosításánál már megszokhattad, hogy van néhány alapadat, amiket megadsz, és a következő éves díjadat fillérre ki lehet számolni velük.
A unit-linked biztosítást viszont jellemzően nem egyetlen évre kötöd, hanem akár évtizedekre. Így szinte lehetetlen megmondani, hogy a következő akár csak 10 éven belül:

  • mely eszközalapokba irányítod át a pénzedet
  • hogyan fog alakulni ezen alapok árfolyama
  • fogsz-e a díjadon módosítani (akár díjemeléssel, akár díjcsökkentéssel)
  • fogod-e szüneteltetni a befektetésedet
  • lesz-e, és ha igen, akkor mikor és hogyan, amikor az eseti számládat is használod
  • fogsz-e belőle részlegesen visszavásárolni

Mivel ezeket nem lehet előre megmondani, így maradnak a sarokszámok és a nagy általánosságok, hogy ha minden jól megy, akkor ez és ez várható.

Mikor nem javasolt a unit-linked biztosítás?

Semmiképpen nem javaslom neked a UL biztosítás egyik formáját sem, ha:

  • Kizárólag a váratlan események bekövetkeztekor térítő biztosítást keresel: azaz neked nem befektetés, hanem kockázati biztosítás kell. Ekkor az időtávok, valamint a befektetési rész miatt számodra ez a forma túl drága lehet.
  • Rövidtávra, bizonytalan megtakarítási idővel tervezel: ha nincs még célod, vagy nem tudod, mennyi időre tudod az adott összeget félretenni, attól még a szerződési feltételek rád is vonatkoznak. Azaz várhatóan vagy veszteség érhet, vagy ha nyereséget is érsz el, akkor is túl nagy terhet vállalva kapod azt meg.
  • Egyszerű, kockázatmentes, kiszámítható hozamot nyújtó megtakarítási lehetőséget keresel: a kockázatmentes befektetés jól hangozhat, viszont hozama jellemzően nem éri el az infláció mértékét, valamint a UL biztosítás TKM értékét sem feltétlen tudnád vele kitermelni. Így ha te erősen kockázatkerülő vagy, akkor ez a megoldás nem neked szól.

Mikor jársz jól a unit-linked biztosítással?

Jól jársz a befektetési egységhez kötött biztosítás számodra is optimális verziójával (pl. díjfizetés módja, összege szerinti választás) abban az esetben, ha:

  • Hosszútávra tervezel
  • Szeretnél a befektetéseden nyereséget elérni és ennek érdekében hajlandó vagy bizonyos kockázatot is vállalni
  • Rugalmas megoldásokat keresel élethelyzetednek megfelelően: akár a befektetés-kezelés módja, akár a befizetések üteme szerint szeretnél változást, a UL biztosításon keresztül van lehetőséged arra, hogy megkapd.

Kérdések:

  1. Mit gondolsz, szükség van-e a céljaidhoz külön-külön unit-linked számlára?
  2. Mekkorának gondolod azt a havi díjat, ahol már megéri elindítani a folyamatos díjas szerződést? (pl. az adminisztrációs költségek miatti elvonás, vagy a tőkegyűjtés sebessége miatt)
  3. Hogyan oldanál meg befektetési egységhez kötött életbiztosítással egy középtávú célt?

Ha szeretnéd megfelelő döntést hozni vagy csak képben lenni a unit-linked életbiztosítással, lépj velünk kapcsolatba, hogy időpontot egyeztessünk ehhez.

Ezt a cikket angolul és németül is elérheted
Angol zászló The unit-linked insurance
Német zászló Die Unit-Linked Versicherung

Ha tetszett a cikk, töltsd le a SlideShare-ről:

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.