Barion Pixel

Az előtörlesztés

Hogyan tudsz az előtörlesztéssel jól járni?

Az előtörlesztés még opcióként sem játszik sok embernél, még fejben sem. Ha hiteltörlesztés kerül szóba, akkor azt leginkább a rezsi közé soroljuk. Nagyjából ugyanúgy, mint ahogy fizetni kell (legalábbis jó esetben fizetni szokta) a villanyt, a vizet, a kocsi fenntartását, egyebeket.

Sokan bele sem gondolnak, hogy addig, amíg a fűtésszámlára nincs sok értelme azt mondani, hogy befizetném a következő 5 évet, addig egy hitelnél ez ésszerű is tud lenni.

Hogyan használd az előtörlesztést

 

Vállalkozásoknál sincs ez másképp. Ott is általában a cash flow részeként tekintenek egy felvett hitelre, amit ha pl. 5 évre vettek fel, akkor 5 évig oda se kell szagolni, csak termelni a hitelen vett eszközzel, amiből aztán törlesztesz.

Tudnod kell, hogy a legtöbb hitel bármikor előtörleszthető, csak nagyon kevés olyan eset van, amikor erre szerződés szerint nincs lehetőséged. Arra viszont figyelj, hogy mit írtál alá a kezdete kezdetén, mert elképzelhető, hogy a futamidő legelején az előtörlesztésre nem feltétlen ad lehetőséget a bank.

Miért jó neked, ha előtörlesztesz?

Nos, ha hitelkártyád van, amelynek éves kamata átlagban nagyságrendileg 10-15%, vagy fölötte, akkor ha ezt visszafizetted, akkor az nagyjából egyenértékű azzal, mintha lenne egy olyan befektetésed, amely minden évben ezt a %-ot hozza. (Elvégre a nulla úgy jöhet ki, ha valahol máshol ennyit megtermelsz.) Ugye egy ilyen garantált hozamról te sem mondanál le szívesen?
Mivel a hitelkártyák jellemzően néhány éves futamidejűek, de magas THM-mel rendelkeznek, így célszerű ennek a célnak prioritást adni, és mihamarabb letudni.

Egy jelzáloggal fedezett, havonta egyenletes részletben (úgynevezett annuitásos) hitel esetében is van legalább egy picike előtörlesztésnek értelme, így is elég sok pénz tud a zsebünkben maradni (amit amúgy kamatként fizetnénk). Mivel ott egy kicsit hosszabb a futamidő és alacsonyabb a kamat, sok embert ez könnyen meg tud téveszteni. Picikének tűnik, de az idő előrehaladtával a sok kicsi sokra megy.

Ha kicsit utánaszámolunk, akkor könnyen lehet látni, hogy egy 20 milliós hitelt 20 évre felvéve, 5%-os kamattal nagyságrendileg 11,6 millió kamatot fizetünk a banknak. (Ezt az infót ez az MNB-s kalkulátor adta, így ha más számok érdekelnek, nyugodtan játssz vele egy kicsit 🙂 )
Mivel ez a 11 millió sem kevés, nem árt optimálisan súlyozni.

Mondhatod, hogy de akkor legalább az már az enyém, amit megvettem. Van egy rossz hírem: az a ház még mindig a banké. Ha nem hiszed, akkor próbáld meg nem fizetni a törlesztőket. Legkésőbb 90 nap után sanszos, hogy rájössz, hogy ki is a valódi tulaj 🙂 .

Az albérlet / telephelybérlés sem mindig pénzkidobás, így még ingatlan vásárlás előtt számold át, hogy tényleg kell-e most neked, vagy csak nagyon szeretnéd. Van, amikor eljött az ideje, hogy saját lakást vegyél, de ha ez még nem jött el, akkor lehetőségeiden felül vállalnád be.
Ha többet hoz (mondjuk mert termel), mint amennyit visz, akkor akár rendben is van. Más esetben megéri 2x átgondolni. Rossz döntés esetén ugyanis jótékonykodsz a bankkal, de ha nem fogsz tudni fizetni, a bank nem jótékonykodik veled.
Hogy könnyebben eldöntsd, melyik a jó adósság és melyik a rossz, egy korábbi cikkem ad segítséget.

Milyen lehetőségeid vannak egy hitel előtörlesztésére?

Egy nagyobb összegű hitel kifizetése egy nekifutásból akár magán, akár vállalati oldalon lett felvéve, nem nagyon szokott előfordulni.

Egy kivétellel: amikor úgy döntesz, hogy találtál egy másik bankot, amely számodra kedvezőbb feltételeket biztosít. Ez igazából nem előtörlesztés, mert a hiteled megmarad, csak más irányba fizeted. Ez nem más, mint a hitelkiváltás.

Ekkor ugyan sok embert elriaszt, hogy újra elölről kell kezdeni az egész procedúrát (keresni kell egy bankot, amely nem fix, hogy a legjobb, sorba kell állni minden egyes papírfecni miatt, stb) Ez utóbbit részben le tudjuk venni a válladról, ezzel kapcsolatban itt tudsz kapcsolatba lépni velünk.

Abban pedig nem feltétlen kellünk, hogy megéri-e neked: elég egy kockás papír (még kocka se kell rá, jó az üres is 🙂 )
Elég könnyű kiszámolni, hogy ha az eredeti banknál maradsz, akkor mekkora összegű hitelkamatot fizetsz vissza (ezt a bank is megadja neked), és ugyanezt megmondja neked a már kinézett bank is. A kettő különbségét ha megnézed, akkor abból láthatod, hogy marad-e a zsebedben akkor, ha a bankváltás költségeit levonod belőle.

Előtörlesztésnél vagy végtörlesztésnél (amikor a normál törlesztőn felül fizeted a tőketartozásod egy részét vagy egészét) ugyan még mindig fennáll egy jellemzően 2%-os előtörlesztési díj, ez viszont a jelenlegi legalább 3%-os kamathoz mérten alacsony. Tehát, ha csak ez az egy tartana vissza: akkor inkább fizess most 2%-ot egy adott mennyiségű pénzre, mint évekig legalább 3%-ot.

 

Milyen sorrendet válassz az előtörlesztésre?

Ha menne minden egyszerre, akkor már holnaptól nem lenne egyetlen hiteled sem. Sem céges, sem magánszemély, sem semmilyen. Ha ezt a bejegyzést olvasod, akkor valószínűleg nem te vitted el a múltkor a lottó 5-öst. Viszont tegyük fel, hogy sikerült kissé megerősödnöd anyagilag, így van lehetőséged havonta plusz befizetésre.

Jó esetben ezt a plusz pénzt okosan használod, és legalább egy részéből nem nyaralni mész.

Az előtörlesztések sorrendjére 2 külön „iskola” van:

A hitel hógolyó módszer

Azt mondja, hogy a legkisebb összegű hitelt fizesd vissza legelőször a plusz pénz segítségével a futamidőtől és a kamatától függetlenül, a többit normál módon törleszd. Majd, ha a legkisebb összegű hitelt kifizetted, akkor a plusz pénzt, és a már felszabadult törlesztő részletet fizesd a következő legkisebbe, és így tovább, amíg a végére nem érsz.
Ez a lehetőség motivációt jelenthet számodra, mivel láthatod, ahogy a hitelek „száma” fogy. Tehát valamilyen előrelépést hamarabb tapasztalhatsz meg.

A hitel lavina módszer

Eszerint a legnagyobb költségű hitelt fizesd vissza prioritásban, függetlenül annak összegétől, vagy futamidejétől. Ennek kifutása után jön a következő legnagyobb, azt azt követő és így tovább.
Ebben az esetben, mivel jóval kevesebb kamatot fizetsz ki, mint az első esetben, jóval több pénzt tudsz a plusz törlesztésekre fordítani. Így annak a kamata is csökken, és akár évekkel hamarabb teljesen a végére is érhetsz, mint a másiknál. Viszont lassabban fogy a hitelek “száma”, így nagyobb fegyelmet követel.

Amit ésszerűbben tehetsz, hogy fizesd ki a magas kamatú hiteleidet (vagy fel se vedd), és ezután fektesd be havonta  annak az összegnek részét / egészét, amelyet a hiteltörlesztésre fizettél korábban.

Ez így nagyon logikusan hangzik. Ugye?

Gyakorlatilag tankönyvi mintapélda. Annak idején a BGF-en még lehet meg is dicsértek volna érte.
Mint szinte minden hasznos és informatív tankönyvből, a fenti példából is vehetsz olyan ötleteket, amelyek előre mutatnak. Viszont mint szinte minden hasznos és informatív tankönyv az információra épít, és így kihagyja pont magát az embert.

Van három csapdalehetőség az előtörlesztés esetében 

  1. Ki sem fizeted a jelzálogot, hanem elköltöd a pénzt („ezt a kicsit még megengedhetjük magunknak”), így két szék közül a földre ülsz.
  2. Kifizeted a hitelt, és mikor a végére érsz, hipp-hopp fel is veszed a következőt („jutalmazzam már meg magam!”)
  3. Kifizeted ugyan, de nem teszel magadnak félre („most még elmegyünk nyaralni/telelni, majd a jövő hónaptól / majd ha a gyerek érettségizett / nagymamától kiköltöztünk / stb félreteszünk”).

Van néhány ok, amely az előtörlesztés ellen szól

  • Egy vállalkozást akarsz fejleszteni / indítani, és azt a pénzt, amit a visszafizetésre szánnál, a jelenlegi hiteled kamatához hasonló kondíciókkal úgyis felvennéd.
    Ekkor, ha a könyvelőd más nem mond, fölösleges költséget jelentene számodra, ha visszafizetnéd a meglévő hitelt, és felvennél egy hasonló másikat. (itt azért van játéktér aközött, hogy vállalkozói vagy lakossági hitelről beszélünk, de ebben segít a könyvelőd)
  • Néhány vállalkozónál lehet némi adózási előnye a hitel megtartásának. Kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezze meg könyvelőjét 🙂 . Tehát mint az allergének esetében itt is ki kell írnom, hogy „nyomokban adóelőnyt tartalmaz”
    Egy vállalkozás ugyanis a hitel kamatát társasági adóalap csökkentő tételként használhatja. Így használja is a pénzt, le is írja, és ki is termeli. (Feltéve, ha ez rád mind igaz.). Ezt megfelelően számold át, mert a hitel akkor sem játék, ha adóalapot csökkent.
  • Saját „aranytartalékot” építesz a normál törlesztőn felüli pénzedből, hogy ha baj van, akkor is boldogulj. Erre a vésztartalék ad neked megoldást.
  • Értesz a pénzhez, és valahol máshol lényegesen több hozamot érsz el a pénzeden, mint amennyit a kamaton megspórolnál.

Fölösleges előtörleszteni, mert az infláció úgyis „besegít”?

Felmerülhet benned a kérdés, hogy ha 20 évvel ezelőtt vetted volna fel a hitelt, akkor az a 20 millió az infláció miatt nem pont annyit érne, mint most. És ebben igazad is van! Arra viszont csak elméletben építhetsz, hogy ravasz módon teljesen elinflálod a teljes adósságot. Ez ugyanis állami privilégium, átlag földi halandó maximum a 0%-os támogatott hiteleknél tudja ezt eljátszani.

Jelzáloghitel törlesztése

Ahogy látod, normál esetben a bankok által leggyakrabban folyósított annuitásos hitel  esetében az elején messze sokkal több kamatot fizetsz ki, mint amennyi tőkét törlesztesz.

Normál helyzetben az egyik opciód, ha fix kamatozású a hitel kellően hosszú kamatperiódussal. Ekkor a bank ennek díját lelkiismeret-furdalás nélkül fogja rád tolni. Nagyságrendileg akár évente 2-3 havi törlesztőd összege is bánhatja ezt az utat (ennyivel kapod drágábban).
A másik, ha rövid periódusú a kamatozás, pl. 3 hónap. Ilyenkor a tőkét ugyan nagyjából elinflálod (bár nem teljesen), viszont a kamatváltozás miatt a törlesztőd összege nagyon szépen le fogja követni az inflációt, és amit a réven megnyertél, elveszíted a vámon. 

Az előtörlesztés vagy a befektetés a fontosabb?

Gyakorlatilag az egyensúlyra figyelj. Ha van egy magas THM-ű hiteled, akkor fizesd vissza, vagy rendszeresen törleszd elő. Legyen ez a prioritás. Ha ez megvan, akkor már könnyebb a helyzeted.
Két dolog, amit mindenképp tarts szem előtt:

  • Hiteltörlesztéstől függetlenül rendelkezz egy vészhelyzeti tartalékkal. Ebből nagyjából 6 hónapig tudsz élni (Ez cégként is fontos!). Ennek megléte életmentő tud lenni, akár a hitel fizetése szempontjából is jobban járhatsz. Ugyanis ha a bevételed megszűnik, ebből még tudsz törleszteni.
  • Határozd meg a hiteltől független céljaidat, és ezzel hangold össze a törlesztést. A pénznek időre van szüksége ahhoz, hogy dolgozzon. Ha tudod, hogy mik a célok, tudod, hogy nagyjából mikorra szeretnéd, akkor fogod tudni, hogy mekkora összeg kell hozzájuk. Innen már csak összeadás-kivonás, hogy melyikre mekkora összeget csoportosítasz.

Kérdések:
1. Találkoztál-e te is hasonló hitellel kapcsolatos helyzettel? Hogyan oldottátok meg?

2. Meglévő hitel esetében gondolkoznál-e akár eseti jelleggel előtörlesztésben?

3. Milyen gyakran tekinted át a meglévő hitelszerződéseidet egy hosszútávon kifizetődőbb opció reményében?

A témával kapcsolatban kérdéseiddel kereshetsz a kapcsolat menüpontban, vagy kommentelj bátran a közösségi oldalakon.

Ezt a cikket angolul és németül is elérheted
Angol zászló The prepayment
Német zászló Kredit Vorauszahlung

Ha tetszett a cikk, lementheted SlideShare-ről is:

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.