Barion Pixel

10 kérdés részvényvásárlás előtt

Mik azok a pontok, amiket mindenképp nézz át részvényvásárlás előtt?

Részvényvásárlás előtt tudsz hatással lenni arra, hogy később a pénzed hogyan teljesít. A részvények megvásárlásával lehetőséged van arra, hogy kiemelkedő hozamod legyen. Ahogyan az erről szóló részben már szó volt róla, részvény és részvény között nagyon nagy a különbség.

10 kérdés, mielőtt részvényt veszel

 

Ha nem aktívan menedzselt részvényalapot vagy részvény ETFet választasz, akkor magadnak kell a részvényeket kiválasztanod. Ehhez tudsz kérni szakértői segítséget is a kapcsolat menün keresztül. Ha önállóan szeretnél megismerkedni a témával, akkor legalább az alábbi kérdéseket mindenképp nézd át.

Melyik iparágban van jelen a cég?

Egy szoftverekkel foglalkozó cég teljesen más profittermelő képességgel rendelkezik, mint mondjuk egy autógyártás. Részben azért, mert nincs szüksége nagy tőkeigényű gyárakra. Nincs jobb vagy rosszabb terület, mindössze adott körülmények között egyik vagy másik cég tud jobban teljesíteni. És ezzel együtt a részvényeik osztalékfizető képessége és árfolyama is változik.

Az, hogy mely iparágban tevékenykedik a vállalat, megmutatja azt is, hogy inkább osztalékfizetés miatt, vagy az árfolyamnyereség lehetősége miatt fektess be. Azaz azt, hogy hogyan tudod elérni a legnagyobb nyereséget.

Milyen a részvény értékeltsége?

A részvények értékeltségéből adódó árfolyama és a cég tényleges teljesítő képessége nem feltétlenül fedi egymást. Az árfolyam nagyban függ attól, hogy a befektetők épp hogyan látják annak a cégnek a működését. Ha a koronavírus által okozott visszaesésre gondolsz, akkor nagyon sok cég papírjainak esett az árfolyama pusztán azért, mert ideiglenesen leállt a termeléssel.

Ha megnézed a McDonald’s részvényeinek értékét, akkor láthatod, hogy a karantén miatt bezuhant, majd a helyzet rendeződésével az egész újraindult.

McDonald's részvényárfolyamának változása
Forrás

Ez természetesen nem csak a mekit érintette, hanem szinte minden céget. A leállástól függetlenül a gyárak megmaradtak, így a körülmények rendeződése után zavartalan lesz a működés és ezzel együtt az árfolyamok is rendeződnek.

Alulértékeltséget bármilyen esemény okozhat, ha ennek a hiten kívül nincs más oka, akkor komoly árfolyamnyereséged lehet belőle. Egy túlértékelt részvény árfolyama viszont visszarendeződhet bármikor.

Van-e a cégnek fenntartható versenyelőnye?

Miért vásárolnád meg pont annak a cégnek a termékeit? Miért döntesz mellette?

Ez lehet akár egy nagyon erős és jól felépített brand, de akár olyan technológiai előny, amelyet nagyon nehéz utolérni.

A versenyelőny biztosítja azt, hogy a vevő tőle akarjon vásárolni. Gondolj pl. a Coca-Colára. A gyártó cég pontosan tudja, hogy miben és miért erős. Így ha te alapítasz egy kólagyárat, akkor nem nagyon tudod majd megrémíteni a Coca-Cola Co.-t. Elvégre ez még a Pepsinek se megy mindig. Ha nem lenne ekkora versenyelőnye, akkor a vevőket bármikor elvihetné tőlük bárki, ezzel együtt vinné a megélhetésüket is. Ez pedig természetesen hatással lenne az árfolyamra is.

 

 

Kik a legfőbb versenytársai?

Lehet, hogy a versenytársak még picik, de ha dinamikusabban fejlődnek, mint az általad kinézett cég, akkor nagyobb hasznot érhetsz el rajtuk keresztül. Arról nem is beszélve, hogy ha nem kapcsol időben a vállalat, akkor a feltörekvő versenytársak igen könnyen behozzák a fentebb már említett versenyelőnyt.

Hogyan teljesített a múltban a cég?

Természetesen itt nem arról van szó, hogy nézd meg a részvények árfolyamát. Elvégre a múltbéli árfolyammozgások maximum tájékoztató jellegűek.

Nézd meg a vállalat tényleges gazdasági tevékenységét, és az abban elért eredményét (pl. mérleg szerinti eredményét, üzemi eredményét, egyéb mutatóit). Ha a cégben és működési körülményeiben nagy változás nem történt, akkor várható, hogy hasonlóan fog teljesíteni a jövőben is.

Nyereséges a cég?

Ha már a számviteli mérleget áttekinted, kiemelten nézd meg a nyereségét. Nem egyetlen év a kérdés, elvégre ha egy évet veszteséggel zár, az lehet egy nagyobb lélegzetvételű fejlesztés természetes eredménye is. Ez a fentebb említett teljesítéssel függ össze. Ha eddig azt láttad, hogy elég gyakran zárt veszteséggel, akár még növekvő árbevétel mellett is, akkor célszerű lehet óvatosan kezelni.

Mennyire stabil a cég pénzügyileg?

Lehet, hogy nyereséges, lehet, hogy jól teljesít. A kérdés, hogy csak az év végi mérleg mutat jól, vagy év közben is szépen néz ki?
A feszített likviditás még nyereségesség mellett is problémák forrása lehet. A pillanatnyi fizetési nehézségek mellett még lehet, hogy összességében nyereséges a cég, de ekkor könnyen előfordulhat, hogy továbbgyűrűzik a probléma.

 

 

Mennyi hitele van a cégnek?

Itt természetesen nem az a kérdés, hogy te magad képes lennél-e azt a hitelt kifizetni. Összességében nézd át a bevételek és tárgyi eszközök fényében.

Az agresszív finanszírozási stratégia lehetőséget biztosít arra, hogy egy cég gyorsabban növekedhessen. Egy hitelt viszont ki kell fizetni akkor is, amikor a bevételek vagy megszűnnek, vagy éppen késnek. Egy magas hitelállományú cég azt kockáztatja, hogy esetleges válsághelyzetben csődeljárás alá kerül.

Ki irányítja a céget?

A befektetők a stabilitást szeretik. Ezt pedig tapasztalt és rátermett vezetőséggel lehet a legkönnyebben elérni. Ki irányítja azt a céget, amelynek részvényeit meg szeretnéd venni? Milyen a kockázatvállaló hajlandósága, milyen irányt képvisel a vezetésben, mennyire nyitott az újításra? Ezek mind döntő tényezők egy cég jövőben elérhető eredményeit tekintve.

Voltak-e a céggel, a vezetőivel vagy más munkavállalóival kapcsolatban rossz hírek?

A média szereti a rossz híreket, a szaftos sztorikat, olyan ember pedig mindenhol van, aki lehet, hogy életében csak egyetlenegyszer döntött rosszul. Ez az ember nem feltétlenül van vezető pozícióban, lehet bárki. Épp ezért nem az a kérdés, hogy van-e róla bármilyen rossz hír, hanem hogy milyen rossz hír van.

Nem mindegy ugyanis, hogy az a főcím jelenik meg, hogy „XY vállalat középvezetője balesetet okozott: elütött egy eléugró őzikét” , vagy épp „XY vállalat teljes vezetését nagyértékű adócsalás miatt letartóztatták”. Remélem világos a különbség.

Egy nagyon negatív, rossz PR értékű hír kapcsán a cég dönthet úgy, hogy meneszti a vezetőséget. Még akkor is, ha az a cselekedet jogszabályba nem ütközött, „csupán” etikátlan volt. Az új stáb beilleszkedéséig pedig a cég teljesítménye visszaeshet. Párosítva ezt a fentiekkel (pl. magas hitelállomány, nem túl nagy versenyelőny), lehet, hogy évekre visszavetik a vállalat teljesítményét, ezáltal a részvényei értékét is.

Kérdések:

  1. Milyen területeket nézel / néznél át a fentieken kívül, mielőtt részvényvásárlás mellett döntesz?
  2. Saját magad végzed ezt, vagy szakmabeli segítségét kéred?
  3. A fentieket áttekintve hogyan tudod előrevetíteni egy vállalkozás jövőbeni teljesítményét?

Érdekel a részvénybefektetés? Lépj velünk kapcsolatba, hogy megmutassuk az első lépéseket.

Ha tetszett a bejegyzés, mentsd le a SlideShare-ről:

 

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.