Barion Pixel

A baleseti adó

Amit a baleseti adó témájáról tudni érdemes

A baleseti adó, mint téma a gépjárművek kötelező bizitosításánál kerül előtérbe. Ám mint az adók többségével kapcsolatban, itt is merülnek fel kérdések, így ez a cikk most egyfajta GYIK-ként is értelmezhető. 

Baleseti adó

KGFB-t minden gépjárműre fizetned kell, így ha saját járművel közlekedsz, akor ez a téma érinteni fog téged is. A baleseti adót (hasonlóan bármely másik adóhoz) nem mismásolhatod el. Ha pedig mégis megpróbálod, akkor az a kötelező biztosításod felmondásával is járhat.
Talán mondanom sem kell, hogy biztosítás nélkül pedig nem célszerű közlekedned, mert az nagyon combos tétel tud lenni. Így nézzük is, hogy mit kell tudnod erről az adónemről.

Mi az a baleseti adó?

A baleseti adó, ahogy a neve is mutatja egy adónem. Ennek a bevezetésére az egészségügyi források bővítése érdekében került sor.

Ezt anno nekem úgy magyarázták, hogy a balesetet szenvedett embert ebből az összegből kezelik a kórházban. És mivel két fajta ember van (aki már szenvedett balesetet és aki csak fog), így ebből a szempontból számítanak mindenkire.

A baleseti adó kifizetése

Kinek kell fizetnie?

Akiknek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötniük, azok fizetik ezt az adót (is). Azaz a szerződést kötő személy vagy szervezet fizet.

Mikor kell fizetni?

Az adófizetési kötelezettség a biztosítási időszak első napján keletkezik, és utolsó napján szűnik meg.

Ha a gépjárművet a forgalomból kivonják, akkor az adókötelezettség a gépjármű forgalomból való kivonása napján megszűnik. Jó esetben a tulajdonos vonja ki a forgalomból, ám lehet, hogy a KGFB szerződésedet mondják fel, azaz díjnemfizetés miatt történik a kivonás. Ekkor az addig felhalmozott adótartozást rendezned kell.

Jó hír viszont, hogy a befizetett adód arányos részét visszatérítik, ha például eladtad a gépjárművet, és ezért szűnt meg a biztosításod.

Hogyan kell fizetni a baleseti adót?

Az adót a biztosítók állapítják meg és szedik be az ügyfelektől, illetve utalják tovább az állam részére. Ha ügyfélként kifizetted a biztosító által megállapított teljes összeget, akkor további teendőd nincs.

Mindent a biztosító intéz, így azt a normál biztosítási díjjal együtt, azzal azonos ütemben a biztosítónak kell befizetned. (Ha a díjfizetés például negyedéves ütemű, akkor az adót is 4 részletben fogod kifizetni.)

Mekkora az adó mértéke?

A KGFB díjának éves mértéke alapján állapítják meg a baleseti adót, amelynek mértéke főszabály szerint az éves KGFB díj 30 %-a. Van azonban egy felső korlát, mely szerint az éves adó legfeljebb 83 forint/nap/gépjármű lehet. Azaz ezt napi elszámolásban fogja számolni a biztosító.

Ez a szabály számodra azt jelenti, hogy jelenleg a baleseti adó egy gépjármű esetében egy adott biztosítási évben maximum 83 * 366 = 30 378 Ft lehet.

A felső korlátot csökkenti, ha nincs érvényes KGFB szerződésed. Lévén, hogy ekkor technikailag 0 Ft-ra számolják a 30%-ot. Ám figyelj arra, hogy ha nincs kivonva a gépjármű a forgalomból, akkor a biztosító fedezetlenségi díjat fog felszámolni, amivel még rosszabbul jársz.

Változhat-e a baleseti adó mértéke?

A 30% az 30%, és a felső korlát is vonatkozik mindenkire. Ám mivel ez %-os mértékben van kifejezve, az adó mértéke igazodik a KGFB díjához, amit a biztosító évente állapít meg.
Látod, ezért is fontos, hogy a Bonus-Malus rendszer besorolására fokozottan figyelj: egyrészt gyűjtsd a Bonus „pontokat”, másrészt figyelj arra, hogy a biztosító nyilvántartásában is helyesen van ez nyilvántartva.

Mi történik, ha az adófizetési kötelezettség csak részben vagy sehogy sem teljesül?

A díj és az adó megfizetésére főszabály szerint egyidőben kerül sor.

Amikor a díjbekérőt vagy a csekket megkapod, ott is egyetlen dokumentumot küldenek. Ám ha mégis kevesebbet fizetsz, mint az itt feltüntetett összeg, akkor a biztosító először az adófizetési kötelezettségnek tesz eleget, ezzel pedig nem marad elég összeg a szerződésedre. Röviden tömören: a biztosítási díj esetében hátralékod lesz. Ha pedig még az adót sem tudják kifizetni, akkor mind a két helyen hátralékod lesz.

A biztosító egy ideig késedelmes fizetés esetén is teljesít (azaz kockázatban van), nem mondja fel egyből a szerződést. Emiatt is van az, hogy az esedékességétől számított 30. napig felszólítást küld. Ebben kéri a hiányzó összeg pótlólagos megfizetését. Ha ekkor a befizetés nem teljesül, már nem kötelesek újabb levelet küldeni.

Nézzünk egy összegszerű példát:

A kötelező felelősségbiztosítás negyedéves díja 15 000 Ft.

Ehhez hozzáadódik a negyedéves adófizetési kötelezettség – a díj 30%-a , azaz – 4 500 Ft.

Az üzemben tartó mindössze a 15 000 Ft-ot teljesíti, akkor a biztosító ebből először a 4 500 Ft-os adót vonja le és továbbítja az államnak, vagyis a negyedéves biztosítási díjnál ez esetben 4 500 Ft díjhiány keletkezik.

Ahogy már volt róla szó, először levelet küldenek, hogy nyilván csak tévedésből utaltál kevesebbet, és szíveskedj korrigálni, ám ez után már felmondhatják a köteleződet.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.