Barion Pixel

A hagyományos nyugdíjbiztosítás

A hagyományos nyugdíjbiztosítás használata és a benne rejlő hibák

Ez a cikk kifejezetten a hagyományos nyugdíjbiztosítás esetében mutatja be, hogy mik azok, amik buktatók lehetnek, és azt is, hogy hogyan tudod ezeket elkerülni.

A fix hozamú nyugdíjbiztosítás

A hagyományos nyugdíjbiztosítás is ugyanúgy lehet a nyugdíjcélú megtakarításod egyik pillére.

Mi a nyugdíjbiztosítás?

A nyugdíjbiztosítás egy kifejezetten nyugdíjcélú, életbiztosítással egybekötött megtakarítási forma, amelyre adókedvezményt is igénybe tudsz venni.

Ennek két típusa van:

  • a hagyományos nyugdíjbiztosítás (ezt ismerheted még klasszikus fixhozamú nyugdíjbiztosítás néven is)
  • a befektetési egységhez kötött nyugdíjbiztosítás.

A hagyományos nyugdíjbiztosítás és a unit-linked nyugdíjbiztosítás közös vonásai

Ezek azok a pontok, amelyek érvényesek mind a két típusra. Nézzük ezt most ne csak felsorolás szintjén, hanem úgy is, hogy mit jelent ez számodra.

1. Életbiztosítást tartalmaznak

A bennük levő életbiztosítás számodra annyiban előnyös, hogy a biztosított esetleges halála esetén nem képezi a számlán levő összeg a hagyatéki eljárás részét, hanem a biztosító a bejelentést követően nagyon rövid időn belül szolgáltat. Teszi mindezt úgy, hogy adó és járulékmentesen kifizeti a számlán levő felhalmozott összeg aktuális értékét, valamint az életbiztosításban megjelölt biztosítási összeget. Bár ezt nem nagyon szokták magas összegként megjelölni, de valamivel mégiscsak növeli a kifizetést.

2. Örökölhetőek

Ez talán az előző pontból is látszott. Ellentétben például a NYESZ-szel, itt már meg tudsz jelölni haláleseti kedvezményezettet is. Ekkor egy olyan személy kapja meg a pénzedet, akit te megjelölsz. A biztosító a jogosság megítélésénél nem nézi, hogy amúgy örökölne-e.

Így ez jellemzően nem csak vérrokon vagy házastárs szokott lenni, hanem élettárs, fogadott gyermek, de lehet akár egy közeli jóbarát is.

Erre figyelj, ha haláleseti kedvezményezettet jelölsz meg

A kedvezményezett megjelölésénél a még kiskorú gyermeket nem célszerű beírni. Sokan estek abba a hibába, hogy bár lett volna B opció, de nagyon jót akartak a gyermeknek. Ekkor viszont a gyámhivatal fog közbelépni, és akár tizenévre is szinte hozammentes környezetben fogja őrizni a gyermek számára kifizetett pénzt. Ez pedig a vásárlóerején fog jelentősen gyengíteni.

Az öröklés témakörét átfutva el is jutottunk oda, hogy te magad hogyan férsz a pénzhez anélkül, hogy az adókedvezmény elvesztésétől kelljen tartani.

3. A büntetés nélküli hozzáférhetőség

Pénzt mind a két típus csak az alábbi esetekben szolgáltathat, azaz ha a biztosított:

  • eléri az időskori nyugdíjkorhatárt, amely jelenleg 65 év
  • öregségi nyugdíjba vonul: ez történhet korkedvezménnyel is, de mindenképp öregségi nyugdíjként kell kapnia
  • legalább 40%-os rokkant lesz
  • meghal

Ez utóbbi pontról már volt szó korábban. A 4 pontban az is benne van, hogy az önkéntes nyugdíjpénztártól eltérően, itt a hozamhoz is csak a lejárat után férsz hozzá. Ez számodra annyiban jelent előnyt, hogy biztos, hogy az eredeti célt, azaz az időskori biztonságodat fogja szolgálni.

Bármely más okból történő felhasználás magával vonja azt, hogy a már igénybe vett SZJA kedvezményt 20%-os büntetéssel kéri vissza az állam.

Most, hogy az adókedvezmény elvesztéséről ejtettünk egy pár szót, nézzük meg magát az adókedvezményt is.

4. A befizetett összegre jár a 20%-os SZJA kedvezmény

Ennek összege a befizetett összeg 20%-a, de legfeljebb 130.000 forint.

A jó hír, hogy az önkéntes nyugdíjpénztártól eltérően itt semmi mással nincs összevonva ez a keret, így ezt akkor is igényelheted, ha az önkéntes nyugdíjpénztárra járó rész már kimerült. Feltéve, ha van még vissza nem igényelt SZJA-d.

Következő lépésben nézzünk rá a következő közös pontra.

5. A díjfizetés módja

Ami lehet egyösszegű megoldás vagy folyamatos díjas szerződés.

Az egyösszegű és a folyamatos díjas megoldás rendelkezésedre áll mind a hagyományos, mind a befektetési egységhez kötött módozatnál is, ehhez sok helyen rendelkezésedre áll eseti számla is, amelyre, mint a neve is mutatja, akkor fizetsz be pluszban, amikor számodra ez előnyös.

Mikor jó számodra az egyösszegű megoldás?

Az egyösszegű megoldás akkor előnyös a számodra, ha ugyan most egy viszonylag nagyobb összeg a rendelkezésedre áll, de bizonytalan a további befizetési képességed. Ekkor a legjobb döntés, hogy ha a nyugdíjra szánt részt elkezded egyszerre dolgoztatni. Erre megkapod az éves legfeljebb 130.000 forintot.

Ebből látszik, hogy ha más körülmény nem játszik közre, akkor a legjobban akkor jársz, ha ez az egyösszegű rész 650.000 forintnál megáll az adott adóévben. Később, ha látszik a hogyan tovább és még az életkorodba is belefér, természetesen indíthatsz folyamatos díjas szerződést, vagy adott esetben egy másik egyösszegű szerződést.
Az egyösszegű megoldást használják azok is, akiknek még van legalább 5 évük a nyugdíjig, de már nincs 10 évük addig.

Mikor válassz inkább folyamatos díjast?

A folyamatos díjas szerződés bármely díjfizetési ütemben azoknak előnyös, akiknek folyamatos a bevétele, és így be tudja tervezni a nyugdíj-előtakarékosságra szánt részt. Valamint használhatják akkor is, van még több, mint 10 évük a nyugdíjazásig.

Most, hogy megnéztük a díjfizetés módját, nézzünk rá ennek a mértékére is.

6. A díjfizetés mértéke

Alacsony díjjal igénybe vehetők, a folyamatos díjas megoldásoknál a minimális 10 ezer forint körüli összeg sok ember számára könnyen bekalkulálható, és így azok is részesülhetnek az öngondoskodás lehetőségéből, akiknek nagyon szűkre van szabva a keret.

Ám ha lehetőséged van magasabb összeget vállalni, akkor célszerű megtenned.
Egyrészt ha magasabb jövedelemmel bírsz, akkor havi 10 ezer forintból szinte fix, hogy nem jön össze olyan tőke, amely később a te pénzügyi biztonságodat lehetővé teszi, másrészt az SZJA kedvezmény teteje az ettől nagyon messze van. Az, hogy mennyi a számodra is biztonságot nyújtó összeg, az függ a te saját kockázatviselő képességedtől, azaz mekkora hozamot tudsz a pénzeden elérni, valamint a saját élethelyzetedtől, valamint hogy előre láthatóan mennyire lesz szükséged.

Ennek kiszámításában több módon is tudunk neked segíteni, ehhez vedd fel velünk a kapcsolatot.

Fontos, hogy mi marad a zsebedben, és erről az életbiztosítás résznél már volt szó, hogy a biztosító mindentől mentesen fizet tragédia esetén. Nézzük meg most a dolgok naposabb részét, amikor te magad jutsz a pénzhez.

7. A kamatadó mértéke

Technikailag a nyugdíjbiztosítás is egy befektetés, így a kamatadónál tárgyaltak érvényesek itt is.

Befektetések adózása A futamidő minimuma leginkább a kamatadóként is ismert személyi jövedelemadó miatt előnyös a számodra. A kamatadóról szóló részben már volt arról szó, hogy ezek azok az időtávok, amik alatt a növekmény után adóznod kellene. De a nyugdíjbiztosítás esetében pont a megfelelően szabályozott időtáv miatt 0% lesz az adókulcs, így az állam egyáltalán nem kér a te pénzeden elért hozamokból.

Ebből a pontból valamint a következő közös vonásból már fogod látni, hogy miért van egy maximális belépési életkor, ami fölött már nem enged szerződést kötni a biztosító.

8. Fix futamidő

A fix, előre meghatározott időtartam a kötéskor érvényben levő nyugdíjkorhatár, ez jelenleg 65 év.

Ez számodra annyit jelent, hogy ami biztosítást ma megkötsz, annál függetlenül attól, hogy időközben megemelték a nyugdíjkorhatárt, legkésőbb 65 éves korodban hozzáférhetővé válik.

Ez számodra egy jog lesz, nem pedig kötelesség, azaz nem kötelező felhasználnod az itt levő tőkét. Mivel sokan vannak, akik nyugdíjkorhatár betöltése után is a munkájukban maradnak, így lehetőséged van folytatni a befizetést és igényelni az SZJA kedvezményt.

Ez viszont azt is jelenti, hogy folyamatos díjas szerződést legfeljebb úgy indíthatsz, hogy a kötés pillanatában még legalább 10 év van a 65. születésnapodig. Egyösszegű megoldásnál pedig 5 év mindenképp van. Ebbe az időtávba mindenképp számold bele, hogy az életbiztosítás technikai kezdete a kötést követő hónap 1. napja.

Az utolsó közös pont nagyon ritkán merül fel a kérdésként, akkor viszont fontos.

9. A pénznek egy iránya van.

Ha bejelentetted azt a jogos igényedet, hogy pénzt szeretnél visszakérni, utána már erre a számlára nem vehetsz igénybe SZJA kedvezményt.

Megállíthatod a kifizetést, módosíthatod a kifizetés ütemét vagy összegét, de olyat nem tehetsz meg, hogy nyugdíjas vagy, azaz jogosult lennél a kifizetésre, de emellett dolgozol, kapsz SZJA-t, amit a befizetéseid után vissza is igényelnél, ám akár egyetlen alkalommal akár rendszeresen pénzt hívsz vissza a számládról.

Az önkéntes nyugdíjpénztárnál működik az, hogy felveszed a hozamokat a 10. év után, és ugyanazzal a lendülettel vissza is teszed. Ezzel növeled a befizetésedet, ami az SZJA kedvezmény szintjét is növelheti. Itt vagy egyik vagy másik.

Egyetlen lehetőség hogy a saját számládról felveszed, valaki máséra befizeted.

A hagyományos nyugdíjbiztosítás egyedi jellemzői

A közös pontok áttekintése után nézzük meg a hagyományos nyugdíjbiztosítást külön is. Az éppen elérhető termékek aktuális listáját mind a befektetési egységhez kötött, mind a hagyományos nyugdíjbiztosítás esetén az MNB honlapján találod meg.

A hagyományos nyugdíjbiztosítás működési elve

A fix hozamú nyugdíjbiztosítás a vegyes típusú életbiztosításokhoz hasonlóan működik, amikor már a kezdet kezdetén tudod, hogy sok év múlva milyen kifizetés várható.

Ennél a típusnál garantált hozamot kapsz a pénzedre, így neked a befektetések kockázatával egyáltalán nem kell foglalkoznod, ezt átvállalja helyetted a biztosító.

Sokszor már a szerződésben is megtalálod, hogy mennyi az, amit a legvégén biztosan megkapsz. Ezt a biztosító úgy állapítja meg, hogy

  • feltételezi, hogy végig fizetve van a szerződés
  • időközben nem történik módosítás a szerződés indulásánál meghatározotthoz képest
  • és éves 1%-os növekedéssel számol.

Ezt a növekedést, főleg tizenéves időtávon akkor is tudja neked garantálni, ha cigánygyerekek potyognak az égből.

Mit jelent a számodra, ha a biztosító a nyereséget megosztja veled?

Az éves 1%-tól természetesen kaphatsz valamivel többet, ha az aktuális évben elért hozam több lesz, mint ez a szint, amelynek egy jelentős részét vissza is osztják neked. Ne tévesszen meg, attól, hogy 70-80, vagy akár 100%-át is megkapod a plusznak, még jelentős hasznod nem lesz.
Pont amiatt, mert egyrészt garanciát adott, valamint ezt te elfogadtad, a biztosítót nem sok minden ösztönzi arra, hogy jelentős hozamot érjen el. Elvégre ők azok, akik nem szeretik a kockázatot.

Ez a plusz növekedés ugyanis döntő többségében két dologból fakad.

  • Az MNB kötelező technikai kamatot ír elő minden évben, amelynek szintje eddig a 0,6-2,3%-os sávban mozgott.
  • A biztosító nem ül a pénzen, hanem alacsony kockázatú helyre fekteti be. Ez a kockázati szint az állampapíroknak felel meg.

Így extra növekedés szempontjából valahol a 0 és 4%-os sáv között számolhatsz.

Mit jelent, ha a biztosító mondjuk 70%-ot oszt vissza neked?

Ez természetesen nem azt, hogy 70% lenne a hozamod, bár egész jól hangzana. Vegyük a következő példát:

Jelenleg a technikai kamat 1,8%, meghatározás szerint az efölötti rész 70%-a lesz a tied. Ha feltételezzük, hogy a fent említett sáv tetejét, azaz a 4%-ot érte el a biztosító a pénzeden, akkor az extra nyereség így alakul:

4%-1,8% = 2,2%

Ennek a 2,2%-nak lesz a 70%-a a tied.

2,2% * 0,7 = 1,54%

A 2,2% 70%-a, ami nem más, mint 1,54% a garantált hozamon felüli plusz.

Az összes növekedésed pedig a kettő összege lesz: 1,54% + 1,8% = 3,34%

Így a költségeket nem számolva 3,34% lesz a növekedés. Igen, ez kevesebb, mint ha a 4%-ot megkaptad volna, de erről szól a garancia.

Jobb ötlet-e, ha közvetlenül fektetsz állampapírba nyugdíjcélú megtakarításhoz?

Mivel szóba került, hogy szinte ugyanazt a hozamot érik el, mint ha állampapírt vennél, így felmerülhet a kérdés, hogy a költségek figyelembe vételével nem lenne-e előnyösebb a számodra, ha te magad vennél állampapírt máshol.

Állampapírt vehetsz több helyen is, ezt nyilván bármeddig tarthatod, akár nyugdíjazásig is. Így vehetsz például:

Az államkincstáron keresztül.

Megteheted, ekkor kerül számodra a legkevesebb pénzbe, de akkor nem kapsz rá SZJA kedvezményt.

NYESZ számlán keresztül

Vehetsz még SZJA kedvezménnyel NYESZ számlán keresztül. Ekkor valamivel költséghatékonyabb lehet a hagyományos nyugdíjbiztosításhoz képest, de a valamit valamiért elv itt is él. Azaz addig, amíg a nyugdíjbiztosításnál automatikusan befektetik a pénzedet, a NYESZ esetében neked kell erről a befizetés után nyilatkozni.

Milyen eredményre számíthatsz, ha hagyományos nyugdíjbiztosítást választasz?

A hagyományos nyugdíjbiztosítások TKM értékeinek összehasonlításáról szintén az MNB oldalán találhatsz információt. Bár a TKM-ről szóló részben már volt arról szó, hogy ez inkább irányadásra alkalmas, mégis beszédes lehet. Ez nagyon nyersen fogalmazva neked annyit jelent, hogy az adott időtávon ekkora átlaghozamot kell elérned ahhoz, hogy ugyanazt a pénzt visszakapd, mint amit betettél.

A fix hozamú nyugdíjbiztosítás TKM-e
Forrás: MNB

A TKM értékek és az elérhető hozamok összehasonlításából láthatod, hogy jellemzően csak szerencsés hozamkörnyezetben érik utol a hozamok a TKM értéket.

Ez számodra annyit jelent, hogy a legfőbb növekedést a te saját megtakarítási szokásod fogja jelenteni, azaz azért gyűlik a pénzed, mert befizetsz. Ehhez nyilván az erre megkapott SZJA kedvezmény lesz az, ami hozzátesz.

Más kérdés, hogy itt nem éves szinten fog a pénzed 20%-ot nőni, hanem csak az újonnan befizetett összegre kapsz 20%-ot.

A fix hozamú nyugdíjbiztosítás átlaghozama

Az átlaghozamod pedig kijön úgy, hogy visszaosztod az évek számával. Mivel az új befizetések az egészhez képest egyre kisebb részt képviselnek, ennek megfelelően az erre megkapott 20% súlya is csökken. Emiatt az átlaghozamod az évek előrehaladtával csökkenni fog. A tizedik év végére már csak 2% lesz, még hosszabb időtávon pedig ennél is kevesebb. Ehhez hozzászámolhatjuk ugyan a technikai kamatot, de az még mindig rossz hír, hogy ha az az 1-2 % az számodra hozamduplázást jelent.

Ezt összehasonlítva a jelenleg tapasztalt inflációs környezettel láthatod, hogy már a 10 éves időtávon sem feltétlen képes értéken tartani a pénzedet. Tévedés ne essék, ha amúgy ezt a pénzt elszórnád, akkor ezzel az úttal is jobban jársz.

Mennyivel jársz jobban akkor, ha magasabb a biztosító által elért többlethozam?

Felmerülhet a kérdés benned, hogy hogyan változik a pénzed értéke, ha nagyon szerencsés hozamok érhetőek el.
Számszakilag ekkor jobban jársz, ekkor már nem 3, hanem akár 4-5% is a tied lehet. Arra viszont felhívom a figyelmedet, hogy ez általában nem a biztosító hatékonyabb befektetéskezelésének az eredménye, hanem az állampapírokon, mint kockázatmentes eszközön elért nyereség.

Az állampapír magas kamata pedig együtt jár a magasabb inflációs környezettel. Így amit az egyik kezeddel megnyertél, azt elvesztetted a másikkal.

Mi az, amire mindenképp figyelj, ha hagyományos nyugdíjbiztosítást választasz?

Olvasd át a szerződést megfelelően.

Banálisan hangzik, de sokan futnak bele ebbe a hibába. A biztosító a szerződésben foglaltak alapján köteles eljárni akkor is, ha ezt nem érted, vagy épp nem érdekel.
A rugalmasságukban eltérnek, van amelynél már 1 év után, de van, ahol csak 3 után kérhetsz szüneteltetést. Bár egy nyugdíjbiztosítást nem azért indít az ember, hogy szüneteltesse, az élet hozhat változásokat.

Ismerd meg a kiegészítő szolgáltatások kezelését díjmentesítésnél

További eltérés a kiegészítő biztosítások és egyéb szolgáltatások kezelésében lehet. Mivel ezek kiegészítő biztosítások, és gyakorlatilag teljesen a te döntésed, hogy megkötöd-e, ha igen, akkor a nyugdíjbiztosításon belül vagy attól függetlenül teszed, így most a díjaikra nem térnék ki külön.

Mi történhet a kiegészítő biztosítással díjmentesítéskor?

A díjmentesítés az a helyzet, amikor véglegesen nem fizeted a rendszeres díjat. Ez történhet a te kérésedre is, de történhet a biztosító döntése alapján, mondjuk azért, mert túl sokáig nem érkezett be hozzá a rendszeres díj.

Ekkor két lehetőség van, mind a kettőnek megvan a maga előnye és hátránya.

A kiegészítő biztosításokat a biztosító automatikusan felmondja, valamint az alapbiztosítást a minimumra csökkenti.

Ez számodra előnyös több szempontból is. Egyrészt ha már díjmentesített szerződés, akkor valószínűleg nem vagy olyan helyzetben, hogy ezeket a díjakat fizetni tudd, vagy éppen nem előnyös a számodra ezek fizetése (mert mondjuk máshol többet kapsz), így ezek díját sem vonja tőled a biztosító. Magyarán neked több marad.

A másik előny már az SZJA kedvezményhez kapcsolódik. Egy normál, futó szerződés esetén az általad befizetett díjból fedezik ezeknek a költségét. Azaz vagy ennyivel többet kérnek tőled, vagy ennyivel kevesebb lesz a befektetés. Egy megállított szerződésnél a díjat csak a már bent lévő befektetett összegből vehetnék el, ami minden, csak nem nyugdíjcélú felhasználás.

A közös részekről szóló részében már volt arról szó, hogy a jogosulatlan felhasználás egyenes következménye lenne, az adóhivatal küldené a 20%-os büntetést, mivel nem érted el a jogosultság kritériumait.

Ennek a módszernek a hátránya, hogy egy felmondott szerződéstől szolgáltatást se várj, valamint egyes biztosítások nem biztos, hogy újraköthetőek akár ott, akár máshol.

A biztosító rád bízza ennek az intézését

A B opció, amikor szerződés szerint rád bízza ennek az intézését, nem nyúl a biztosításokhoz. Ekkor ugyan a szolgáltatás tovább él, de neked kell figyelned arra, hogy elkerüld a büntetést.

Ismerd meg, hogy mi történik a tőkével díjmentesítéskor, esetleg visszavásárláskor.

Mondhatod, hogy nem téma, elvégre nem akarod visszavásárolni.

Ez az előző ponthoz is kapcsolódik valamennyire. Amennyiben élethelyzeted miatt nem tudod fizetni a szerződésedet, legvégső soron kérheted a díjmentesítést.
A biztosító pénzből él, nem jótékonyságból. Amikor egy terméket kiad, pontosan tudja, hogy várhatóan mekkora nyeresége származik belőle. Azaz te aláírás előtt mérlegelheted, hogy számodra is előnyös-e, mivel a számukra biztos az lesz. Akkor is, ha díjmentesíted, mivel a költségekre az elején igent mondtál.
Ekkor a bent lévő összeg dolgozik tovább, viszont díjmentesítési költség címszó alatt levonnak tőled annyit, ami költséget a hátralévő idő alatt beszedtek volna tőled. Ez az időtáv elején még elég tetemes rész lehet.

Muszáj fizetned nyugdíjas korodig a fix hozamú nyugdíjbiztosítást?

Mielőtt megkérdezed, hogy akkor muszáj-e fizetned nyugdíjas korodig, a válasz, hogy nem. Egyrészt ha tényleg olyan helyzetben vagy, hogy nem tudod még a minimumot sem befizetni, akkor nyilván nincs más választásod. A másik lehetőség az, amikor találsz a pénzednek egy hatékonyabb irányt, és a még így felmerült plusz költséggel együtt is jobban jársz, mintha ehhez ragaszkodnál mindenáron.

Mikor lesz számodra megfelelő a fix hozamú nyugdíjbiztosítás?

Ha abszolút kockázatkerülő vagy

Ekkor, mivel a befektetés összes kockázatát a biztosító átvállalta, teljesen nyugodtan alhatsz, mivel pontosan tudod, hogy milyen minimumra számíthatsz. Kockázatkerülőként amúgy sem lenne a számodra ajánlott egy sokkal dinamikusabb portfólió.

Az önkéntes nyugdíjpénztár helyett vagy mellett keresel megoldást

Mind a kettő hasonló kockázati szintnek felel meg, viszont az SZJA kedvezményt egy másik kosárból veszi. Így akár éves 280.000 forint adókedvezményed is lehet.

Ha alacsony összeget fizetnél be

És egyben a már említett kockázatkerülés jellemző rád. Az önkéntes nyugdíjpénztárnál az alacsony befizetéseket terhelik a legnagyobb költségek. Ezzel szemben itt a költségek mértéke nem a befizetett összeg, hanem a választott időtáv függvénye. Minél több idő van még a számodra a nyugdíjazásig, annál kedvezőbb a költségelvonás.

Mikor nem javasolnám neked a hagyományos nyugdíjbiztosítást?

Röviden összefoglalva: ha nem vagy kockázatkerülő típusú.

Ekkor ugyanis ezen a legalább 5 éves, de általában több, mint tizenéves időtávon át jelentősen nagyobb növekedést tudsz elérni, mint a garantált éves 1%.
Bár ehhez a befektetések kockázatát valamilyen szinten tudnod kell elviselni, de nem muszáj profi szinten értened hozzá. Sok helyen kaphatsz segítséget például mintaportfóliókon keresztül, de sokszor elegendő az, hogy nem pánikolsz, hanem kivársz.

 

Ha szeretnéd megfelelő döntést hozni vagy csak képben lenni a nyugdíjcélú megtakarításokkal kapcsolatban, lépj velünk kapcsolatba, hogy időpontot egyeztessünk ehhez.
 

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.