Barion Pixel

A részvénypiaci szektor

A részvénypiaci szektor célja és jellemzői

A részvénypiaci szektor a részvények csoportosítását mutatja meg. Az azonos vagy legalábbis hasonló iparágban dolgozó cégek tartoznak 1-1 csoportba.

Részvénypiaci szektorok

Ebből leggyakrabban 10-et használnak, ezt vesszük most sorba. Természetesen előfordulhat, hogy az általad kiválasztott cég szektoron kívüli, vagy ha határterületen mozog, akkor több szektorba is beleillik.

 

A részvénypiaci szektor létrehozásának célja

Összehasonlíthatóság

A különböző jövedelmezőségi vagy éppen hatékonysági mutatók, vagy egy adott befektetés kockázatosságának mérése jellemzően minden esetben használható, de torz képet fogsz kapni, ha mondjuk egy gyártó céget (amelynek a befektetett eszköz igénye nagy) hasonlítasz össze mondjuk egy szolgáltató céggel.

A cégeket ágazatokba soroljuk, ezáltal a hasonló üzleti modell szerint működő cégeket könnyebb összehasonlítanod, így a számodra nyereségesebbet választhatod

A választás megkönnyítése

A részvénypiaci szektor, mivel alapvetően üzleti modellt is takar, megmutatja, hogy várhatóan hogyan fog 1-1 vállalat egy adott piaci eseményre reagálni.

Ez az esemény megvalósulhat több módon is.

Nyilván egy karanténra másképp reagál az egészségügyi szektor, mint az autógyártás. De ha már autógyártás, akkor egy autóipari fejlesztés vagy éppen szabályozás ki fog hatni a kiszolgáló ágazatokra is, de nem fogja érinteni azokat a cégeket, amelyeknek ehhez igazából iparág szerint semmi köze.

Ha te egy adott esemény bekövetkeztére számítasz, akkor el tudod dönteni, hogy megfelelő-e a számodra az adott részvénypiaci szektor avagy választasz másikat.

Mikor fontos a részvénypiaci szektor ismerete?

Mondhatnám, hogy mindig, de ez egy kicsit rövid válasz lenne.

Egyedi részvények kiválasztásánál

A részvénypiaci szektor ismerete elengedhetetlen a számodra is megfelelő egyedi részvény kiválasztásakor. Mivel minden szektor egy kicsit más, másképp viselkedik bizonyos eseményekre, más az ajánlott időtávja, enélkül nem tudsz jó döntést hozni. Egyedi részvények esetében a hozamlehetőség is fontos, hogy árfolyamemelkedésből vagy osztalékból szeretnél inkább nyereséget. Ha ismered az adott szektort, akkor már csak a neked is megfelelő részvénytípust kell hozzá kiválasztanod.

Részvényalap

A részvényalap ugyanúgy egyedi részvényeket tartalmaz, mint ha te magad választanál. Annyi különbséggel, hogy itt vagy egy előre rögzített logika szerint választják ki (pl. ETF), vagy egy szakembergárda állítja össze a csomagot helyetted.

Ettől függetlenül nem egy hátrány, hogy ha érted, hogy mit is mondanak. Befektetési alapból is több ezer van, ha ezt le is szűkíted az általad elérhető nagyjából 50-100 közé, akkor is tudnod kell, hogy milyen kockázatot vállalsz az adott terület kiválasztásával.

Részvénypiaci szektor használata a befektetési portfólió összeállításánál

Talán itt veszed a legnagyobb hasznát, elvégre a befektetési portfóliód összeállítása rólad, az életedről szól. Tudnod kell, hogy mikor mennyi pénzre van szükséged, és ehhez milyen eszközöket célszerű igénybe venned annak érdekében, hogy ott és akkor célbaérj.

 

A részvénypiaci szektor felosztása

Alapvetően 10 csoportot különböztetünk meg, ezek a következők:

  1. Egészségügy
  2. Energiaszektor
  3. Fogyasztási javak szektora
  4. Informatika
  5. Ingatlanszektor
  6. Ipari szektor
  7. Kommunikáció
  8. Közműszektor
  9. Nyersanyagszektor
  10. Pénzügyi szektor

 

Mindegyik ugyanúgy részvényeket tartalmaz, így ugyanazokat a jogokat takarja. Ettől függetlenül másképp fognak reagálni 1-1 eseményre, valamint ideális esetben más szerepet töltenek be a befektetési portfóliódban.

Egészségügy

Két fő ágazata van

  • gyógyszereket és kezeléseket fejlesztő cégek, ők klinikailag tesztelik is a fejlesztéseiket
  • egészségügyi szolgáltató és berendezések gyártója, pl. orvosi diagnosztikai eszköz, sebészeti kellékek, egészségbiztosítás

Ez az az ágazat, amire mindenkinek vagy szüksége van, vagy szüksége lesz.

Az egészségügyi szektorba különböző típusú részvények tartoznak. Attól, hogy két fő ága van, az egészségügy olyan széleskörű, hogy tovább is bontható.

  • gyógyszeripari részvények: ezek hagyományos kemikáliák felhasználásával, vagy biológiai úton (baktériumok, enzimek használatával) gyártó gyógyszergyártók részvényei.
  • orvosi eszközöket gyártók részvényei: betegellátásban használt eszközök a kesztyűktől a robotsebészeti rendszerig bármi
  • egészségügyi kifizetők: akár privát úton, akár munkaadói juttatásként kapnak befizetést, a feladatuk, hogy fizessék az egészségügyi költségeket.
  • egészségügyi szolgáltató: egészségügyi szolgáltatást nyújtanak a betegeknek, feladatuk a tényleges gyógyítási tevékenység.

Az egészségügyi részvénypiaci szektor kockázata

Mint minden befektetésnek, ennek a szektornak is vannak rizikói. Ezek lehetnek általános kockázatok (például a versenytársak nagyobb sikerét jelentő), de lehetnek arra az 1 ágazatra szabottak.
Mivel az egészségügy nagyon erősen szabályozott ágazat, így a szabályozás, vagy annak módosítása hatással van a cég nyereségességére. Elegendő csak arra gondolnod, hogy amíg nem kapnak meg egy engedélyt, hiába van egy termékük, nem vihetik piacra.

A kockázatok ellenére a kilátások hosszú távon nagyon jók. A világszerte öregedő népesség elősegíti ezt, így ha türelmes befektető vagy, akkor nagy lehetőségek nyílnak meg neked.

Energiaszektor

Fontos, de kockázatos ágazat.

Ide tartoznak az energiával foglalkozó cégek. Úgy mint:

  • Gáz
  • Olaj
  • Szén
  • Ezek feldolgozott formáját gyártó cégek is, azaz az üzemanyaggyártással foglalkozók.
  • A kiszolgáló ágazatok is ide tartoznak, akik berendezéseket biztosítanak ehhez, valamint energiával kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtanak.

Megújuló energia, mint energiaszektor

A megújuló energia megítélése ebben a kérdéskörben már elég vegyes. Addig, amíg a napelemeket gyártó cégek és a napenergiával, mint a megújuló energia egyik formájával foglalkozó cégek egyre inkább ide tartoznak, sok versenytársuk inkább a közmű szektorhoz áll közel.

Jó ötlet-e energiaszektorba fektetni?

Az energiaárak viszonylag gyorsan változnak, amely hatással van ezen cégek működésére is, de a világgazdaságra is.

A covid miatti leállás mutatta meg a legjobban ennek hatását. A karantén miatt leállt a közlekedés (leginkább a légi közlekedés), emiatt az olaj iránti kereslet is jelentősen csökkent. Ennek hatására több olajipari cég komoly bajba került, nem egy közülük csődöt jelentett.

Ha ebbe az ágazatba szeretnél befektetni, akkor mindenképpen a diverzifikációt tartsd szem előtt. Hiába teljesít jól egy cég, túl nagy hangsúlyt ne kapjon.

Amit mindenképp nézz át:

  • konzervatív pénzkezelés: mivel a működési környezet gyorsan változhat, így nem kezelheti agresszíven a pénzügyeit. Ez vonatkozik az osztalékfizetésre, a hitelfelvételre és minden másra, ami hatással van a likviditására
  • alacsony gyártási költségek: ezt mindenképp beépíti a termék árába, és ha csökken a kereslet, akkor a magasabb áron kínáltat húzzák le a listáról először. Ha kevésbé van kitéve az árszínvonal változásának, stabilabban tud működni
  • adósminősítés: minél stabilabbat válassz

Fogyasztási javak

Itt meg kell különböztetnünk az alapvető fogyasztási cikkeket, és a már-már luxuscikknek is mondhatóak.

Alapvető fogyasztási javak

Az alapvető fogyasztási cikkek szektorában találhatod azokat, amelyekre az embereknek nap mint nap szükségük van jövedelmi helyzetüktől függetlenül. Ilyen például

  • az élelmiszeripar,
  • a dohányipar,
  • üdítőitalgyártás
  • a háztartási és testápolási termékek gyártói
  • a forgalmazást végző elosztó és értékesítő hálózatok (pl. szupermarketek)

Bár az innováció, mint fogalom, kissé távol áll a szektortól, de a termékek és szolgáltatásaik örökzöldek. Ezek iránt a termékek iránt jellemzően stabil a kereslet, piaci részesedésük nagy. Mivel már az itt található cégek nagyok (máskülönben nem lenne nagy a piaci részesedésük), osztalékhozamon keresztül tudnak a befektetők szemében még vonzóbbak lenni.

Luxus fogyasztási javak

A skála másik végén állnak szinte ugyanezen termékek emelt szintű megfelelői. Elvégre ha te gazdag vagy, akkor valószínűleg más minőséget vársz (és fizetsz is) akár élelemben, ruházatban, de akár még autóban is, mint ha nem lenne egy vasad sem.
Ezek azok a cégek, amelyekre nem azért költenek a fogyasztók, mert muszáj, hanem mert megengedhetik maguknak a fogyasztók. Ennek megfelelően ezeknek a cégeknek a termékei iránt ciklikus a kereslet, így a papírjaik árfolyama is követi ezt.

Informatikai részvénypiaci szektor

A részvénypiaci szektorok ezen része azokat a cégeket öleli fel, amelyek akár szoftverek útján, akár technológiai megvalósításban vesznek részt. Ide tartozik a félvezetők és chipek gyártása is. Röviden: bármi, ami kütyü, vagy ami a kütyüt működteti.

Ennek alapján a 2 leginkább kézenfekvő példa az Apple és a Microsoft.

Ha ezt a szektort nézed ki magadnak, akkor az elemzésnél nincs könnyű dolgod, könnyen belenyúlhatsz akkora kockázatba, amit eredetileg nem akartál vállalni.
Mivel sok cég nem nyereséges, így a P/E arány számításának nem sok hasznát látod. Legtöbb esetben a bevételnövekedést tudod a leginkább használni, elvégre pont azért nincs profit, mert visszaforat mindent. Az idő előrehaladtával viszont egyre inkább hatékonynak kell lennie a cégnek, főleg az értékesítés területén.

Ingatlanszektor

Ahogy a neve is mutatja, magában foglal több ágat is:

  • új ingatlanprojektek kidolgozása és megvalósítása
  • ingatlanvagyon kezelése
  • bérlők megszerzése
  • más, szintén az ingatlan területén működő cégcsoportokat

Ezek lehetnek nagy irodaházak, de akár ingatlan forgalmazók is.

Ha emellett a szektor mellett döntesz, akkor szintén számíts a ciklikusságra. Az ingatlan nagy tőkeigényű terület, így ezt egy labilis gazdasági helyzetben a magánszemélyek is és a vállalatok is elodázzák.
A bérléssel foglalkozó cégekre ugyanez jellemző: ha a gazdaság fellendül, várhatóan több cég bérel akár irodát, akár raktárat még akkor is, ha amúgy online is jelen van. A gazdaság lassulásával viszont veszít a jelentősége.

Ipari szektor

Széles kört ölel fel, közös jellemzőjük, hogy általában nehézgépek használata szükséges a működésükhöz.

Ilyen vállalkozások például:

  • építőipar
  • gépipar
  • autóipar
  • légitársaságok, vasutak
  • hulladékfeldolgozás
  • szállítmányozás
  • a számukra szükséges berendezéseket és gépeket gyártó cégek is ebben a szektorban találhatóak.

Az ipari szektor ciklikus működésű, nagyon erősen ki van téve a gazdaság aktuális állapotának. A gazdasági visszaesések vagy megtorpanások az ő termékeik iránti keresletet is, és ezzel együtt az árfolyamaikat is könnyen visszavethetik.

Épp ezért a kiválasztás előtt alaposan mérlegeld

  • az adott cég hitelminősítését,
  • a működési költségét,
  • a meglévő hitelállományát.

Ez utóbbi fontos abból a szempontból is, hogy ezek a cégek jellemzően nagy tőkeigénnyel működnek, így a számukra szükséges hitelként felvett tőke is nagy lesz. Ennek pedig  biztosan lesz tőkeköltsége.

Szerencsére a szektor pont elég nagy ahhoz, hogy lehetőséged nyíljon a diverzifikációra.

Kommunikáció

Ezen cégek egy része korábban más ágazatba volt sorolva, mivel van némi átfedés. Ebben a szektorban találod pl.:

  • távközlési szolgáltatókat
  • mobilkommunikációs szolgáltatókat
  • média- és szórakoztató cégek (pl. televízió, rádió, vagy ezek internetes megfelelői)

Egy példa rá: Facebook

Ha emellett a részvénypiaci szektor mellett döntesz, akkor összehasonlításként ne csak egy „tetszőleges másik” céget válassz a szektorból, mivel ez egy nagyon széles terület. Ehelyett teljesen azonos iparágban, és ha lehet, azonos növekedési szakaszban levővel hasonlítsd össze a kiválasztott céget.
A kiválasztásnál szempont, hogy inkább osztalékot szeretnél-e, vagy inkább árfolyamnyereséget. A távközlési cégek nagyobb valószínűséggel fizetnek osztalékot, bár árfolyamuk lassabban nő, az információtechnológiai vállalatok növekedése jellemzően gyorsabb.
Természetesen ezek mellett a működésük stabilitását is vizsgáld meg. Lévén, hogy ez biztosítja a hosszú távú fennmaradásukat és fejlődésüket.

Közműszektor

A leginkább ismert terület, elvégre valószínűleg te magad is nap mint nap használod a szolgáltatásaikat. Azaz a víz-, szennyvíz-, gáz- és elektromos áram szolgáltatók, szállítók, elosztók a lakossági és a vállalati ügyfelek számára.

Ha ebbe a szektorba fektetsz, akkor a nagyon stabil kereslet miatt a részvényeik értéke is nagyon stabil. Félreértés ne essék, ezek a cégek nem döglött halak, hanem az árfolyam kevésbé volatil.

A stabilan befolyó, akár kormányzatilag garantált bevétel miatt lehetőségük van akár átlagon felüli osztalékot fizetni. Mielőtt szaladnál, és megvennéd a legelső kezed ügyébe eső közüzemi cég papírjait, azért nézd át a teljesítményét. Bár alacsonyabb a kockázata, mint jópár hasonló üzemmérettel rendelkező cégnek, a gondos választás itt is elengedhetetlen.

Nyersanyagszektor

Ide tartoznak azok a vállalatok, amelyek más cégeknek szállítanak az ő gyártásukhoz szükséges nyersanyagot vagy csomagolóanyagot. Ennek megfelelően a következőket gyártók vannak itt:

  • vegyi anyagok
  • építőanyagok
  • tartályok
  • csomagolóanyagok
  • bányászati termékek (fémek és ásványok)
  • papírtermékek

Ez a részvénypiaci ágazat fontos a befektetőknek, mivel a mindennapok életviteléhez szükséges termékek gyártását vagy megkönnyíti, vagy lehetővé teszi. Ez viszont nem jelenti azt, hogy elég egyszer befektetned, és garantált a meggazdagodás. A gyártó cégeket jelentősen érinti a gazdaság aktuális állapota, így az alapanyagok iránti kereslet is ciklikus. Ha gyengül a gazdaság, kevesebb termékre van szükség, nyilván csökkenni fog a nyersanyagok iránti kereslet is, ezzel együtt az áruk is. Talán kitalálhattad, ha csökken a termék ára, csökken a nyersanyagipari cégek nyereségessége, ezáltal árfolyama is.

Egy jól működő nyersanyag ágazatban dolgozó cégnek több ágazata is van, így csökkentve a saját kockázatát. Ágazattól függetlenül a fellendülő gazdaság nekik is jó hír, de függően attól, hogy mekkora a saját működésük tőkeigénye, lehet, hogy a versenytársak számától függően a fellendülő gazdaság limitált nyereségességet jelent a számukra.

Pénzügyi részvénypiaci szektor

A legtöbb ember itt csak a bankokra gondol, de itt az összes, pénzkezeléssel foglalkozó céget találod. Úgy mint:

  • bankok
  • biztosítók
  • brókercégek
  • pénzügyi szolgáltatók
  • pénzügyi technológiai cégek (pl.: PayPal, Visa)
  • kriptovalutákkal foglalkozó cégek (igen, pl. Bitcoin)
  • jelzáloggal foglalkozó cégek (pl. ingatlanbefektetők)

Ha ebbe a szektorba szeretnél fektetni, akkor tudd, hogy viszonylag jól szabályozott szektor, amely iránt jelentős a kereslet. De ettől még nem kockázatmentes, így az összes hatékonysági mutatóját (de akár a többit is) rágd át szorgalmasan. A bankszektor ugyanis sebezhető, ciklikusan működik. Ha nő a munkanélküliség, megnövekszik a nem fizetett vagy már felmondott hitelek aránya, ami rontja a bank lehetőségeit is.

Mivel egyetlen válság sem tart örökké, így a pénzügyi terület részvényei inkább hosszútávú (5 éven túli) befektetésre alkalmasak.

Iratkozz fel a hírlevélre 🙂

Mikor melyik szektort válaszd?

Több iparág termékei és szolgáltatásai iránt viszonylag állandó a keresletet mind jó időben, mind rossz időszakban. Ez meglehetősen recesszióállóvá teszi őket. Ezek az iparágak:

  • egészségügy
  • fogyasztási cikkek (alapvető javakat forgalmazók)
  • közüzemi cégek
  • bár nem pont a terméke miatt, de recesszióálló az összes költségtudatos vállalkozás.

Ennek alapján a ciklikusan működő területeket használd hosszútávon, a kevésbé volatil, stabilabb területeket pedig (mivel itt is szép nyereséget tudsz elérni más formákhoz képest) további diverzifikációra tudod használni.

Kérdések:

  1. Te melyik területet ismered, vagy éppen használtad már korábban?
  2. Mit gondolsz, mi kell ahhoz, hogy biztonsággal beléphess 1-1 területre?
  3. A kevésbé ciklikus részvényeknél milyen ajánlott tartási időt tartasz reálisnak?

Ha szeretnéd megfelelő döntést hozni, lépj velünk kapcsolatba, hogy időpontot egyeztessünk ehhez.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.