Barion Pixel

Az infláció egy rejtett adó?

Infláció (Spoiler: Igen, ez egy rejtett adó)

Sokszor felmerül, hogy ha az infláció miatti áremelést ugyanúgy kifizeted, mint egy kivetett adót, akkor tekinthető-e az infláció is egyfajta adónak? Elvégre az államnak az adókból is van bevétele, és az infláció által felhajtott árak miatti magasabb adókból is van nyeresége.

Az infláció, mint rejtett adó

 

Az infláció fogalmáról, kialakulásáról már olvashattál egy cikket. Ez az írás annak a folytatása.

A közelmúltban olvastam egy cikket az infláció lehetséges veszélyeiről. Úgy tűnt nekem, hogy a legtöbb ember számára az infláció (az általános áremelkedés) csak valami, ami megtörténik. Még úgy is, hogy sokszor ez nagyon is zsebremegy.
Sok ember fejében az infláció olyan szám, amit a KSH lelkiismeretesen közöl, és ami miatt a gazdasági szakemberek aggódhatnak. Valamint valami köze van a jegybankhoz és a kamatlábakhoz. De alapjában csak egy kitaláció arra, hogy a kisember rosszabbul éljen, és ezért egyben egy rossz dolog is.

Az infláció, mint nyomásgyakorlás

És ez tényleg nagyon rossz dolog lehet, mert az infláció „hadviselési” eszközként használható. Bár szerencsére nem tartunk itt, de a múltban az inflációt arra használták, hogy az országokat a polgári összeomlás állapotában tartsák. A legnagyobb inflációt (a második világháború utáni Magyarországon) a romokban heverő országra kirótt szovjeteknek fizetendő jóvátétel okozta.
Lenin beszélt arról, hogy a pénznem lerontása a legegyszerűbb módja annak, hogy megdöntse a rendszert. És a legrosszabb az, hogy az infláció elkerülhetetlenül kicsúszik a kontroll alól, ha az emberek elkezdenek számítani rá.

Mikortól veszélyes az infláció?

Az igazi kérdés: hogyan nő az infláció arra a szintre, ahol egy országot összeomlaszt?

Ennek a kérdésnek a megválaszolásához először is ezt kell kérdezni: „Mi okozza az inflációt?”

Bármely jó közgazdasági hallgatónak meg kell tudni mondania, hogy ez jellemzően kétféle módon történik:

  • A gyártóknak többet kell költeniük az áruk előállítására (mondjuk, például mert az olaj ára felmegy – ami növeli a gyártás és szállítás költségeit); vagy
  • Az emberek több árut akarnak venni (azaz többet akarnak költeni, akár azért, mert népszerűbb lett a termékcsoport, akár azért, mert a fizetések dinamikusan nőttek).

Általában az inflációval kapcsolatban a jegybankok a második irányítását próbálják meg kamatlábakkal (lévén, hogy aligha befolyásolhatják az olajárat):

  • Ha a gazdaságot hűteni szeretnék, mert fennáll a veszélye, hogy túlpörög, akkor megtakarításra ösztönzik az embereket a magasabb kamatlábakkal (ezáltal csökkentve az általuk elköltött összeget, és lelassítva az áremelkedést),
  • Gazdaságélénkítésnél az emberek kölcsönfelvételre ösztönzik alacsonyabb kamatlábakkal (ezáltal növelve a beruházásokat és a gazdasági növekedést).

A folyamat alapvető feltétele a következetes és kiszámítható pénzkínálat. Ez teljesen érthető, mert általában csak a jegybankok képesek pénzt nyomtatni (ők a „monetáris hatóságok”) – és ésszerűen függetlenek a „költségvetési hatóságtól” (a kormánytól).

Két kulcsdefiníció:

Monetáris politika: a jegybanknak alábbiakra vonatkozó döntései:

  • a kamatlábakra (ők jogosultak az alapkamat meghatározására),
  • a pénzkínálatra (pénznyomtatásra is ők jogosultak, odahaza ne próbáld meg)
  • és az árfolyamokra (ezek a külföldi tartalékok, vagy külföldi pénznemben tartott pénz központi raktárai).

Költségvetési (fiskális) politika: a kormány költségvetés körüli döntéseire vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy mire fognak pénzt költeni, és honnan fognak pénzt szerezni a kiadásainak finanszírozására

Mi köze ennek az adóhoz?

A „fiskális hatóságok” (a kormány) alapvető funkciójukként megvédik a közjót: a védelemre, a nemzeti egészségre, az oktatásra, stb. fordítanak pénzeket (már amennyit). De mindezeket a kiadásokat valamilyen módon finanszírozni kell – éppúgy, mint ahogy szükségem van munkám után kapott pénzre pl. az élelem megfizetéséhez.

A kormányoknak van néhány választása:

  • Adóbevétel (a havi fizetés megfelelője)
  • Hitel felvét (nyilvánvalóan – a kölcsönfelvétellel vagy a hitelre vásárlással egyenértékű)
  • Pénznyomtatás (vagy, hogy pontosabb legyek, eléri, hogy a jegybank nyomtasson pénzt)

A 3. esetében nincs valódi egyéni egyenérték – nincs lehetőségem arra, hogy a semmiből csináljak pénzt. (Legalábbis a Btk 389 §-a szerint nem célszerű a lehetőséget megragadnom ☺ )

A monetáris hatóságok azonban a pénztermelő fák virtuális gyümölcsöskertjei. És amikor a fiskális hatóságok nem tudnak megfelelő adókat beszedni, vagy elég adót gyűjteni, és az adósságuk arra a pontra növekedett, ahol nem tudnak több kölcsönt felvenni, vagy ez nem éri meg nekik, úgy tűnik, hogy vonzó lehetőség a monetáris hatóságokat arra kényszeríteni, hogy „hozzanak létre” pénzt.

És mi történik, ha hirtelen elkezdenek pénzt létrehozni? Nos, a kormány kiadásai által az új pénz a gazdaság többi részébe gyűrűzik be, és a több pénz azt jelenti, hogy az emberek többet akarnak költeni. Az emberek vásárlási képessége anélkül nő meg, hogy változott volna a rendelkezésre álló áru (ha csak az áru mennyisége változott volna, akkor pl. túltermelésnél egyre olcsóbban kapnánk a terméket). Tehát ez egy eladói piac, ahol az eladók felemelik az áraikat, így létrejön: az infláció.

Amely közvetetten úgy működik, mint az adó. Ha bankban van a pénzed – ugyanaz a fizikai összege; de valójában nem tudod megvásárolni ugyanazt, amit régen. Gyakorlatilag a vásárlóerődet „szedik be” és az állami kiadások finanszírozására költik. Ez eléggé praktikus – nem kellenek behajtók, és mindenkit azonnal megadóztat, ha megnyomja a „nyomtatás” gombot a nyomdagépeken.

Az infláció, mint rejtett adó

Az infláció innentől már gazdaságpolitikai kérdés. De akkor fontos kérdés, hogy miért hagyják nőni az inflációt? Van-e bármi jó abban?

Ahogy fentebb említettem, a tervezett kiadások forrását főleg adóbevételekből kell előteremteni. Az infláció jelenlétével az árak emelkednek és az így keletkező többletnek köszönhetően %-os formában kevesebb adót kell kivetni. Számszaki értékben így is nő a bevétel, de az adórendszerhez nem kell hozzányúlni, nem kell egyes ágazatokat (még jobban) terhelni.

Miért jobb az infláció, mint az adóemelés?

Minden új kibocsátású forint „ingyen„ vásárlást tesz lehetővé a kibocsátó számára. Ez látszik abból is, hogy a legnagyobb mértékű inflációk döntő többségében a háborús kiadások finanszírozása miatt alakultak ki. (Értsd: ott, ahol tényleg háború dúlt.)

Az infláció ugyanis sokkal kevésbé megfogható az adókhoz képest és közel sem olyan egyértelműen körülírható teher, mint az adók. Nagyon sok számolgatás után állapíthatóak csak meg a teherviselés arányai.Rövid távon az inflációnak, a központi új pénz elköltésének (a megjelenő kereslettöbbleten keresztül) van hatása a termelésre, a reáljövedelmek szintjére. Ez a típusú élénkítés mindig csak időszakos lehet és közel sincs ingyen. Legkésőbb akkor fizet érte gyakorlatilag mindenki, amikor a termelés túlpörög, és a gazdaság szükségszerű visszafogásakor jelentkeznek a nemkívánt hatások.

A dolog egyébként is csak akkor működik, ha a gazdaság szereplői számára nem kiszámítható, így váratlan keresletet gerjeszt. Ha beépül a várakozásokba, vagy importból fedezhető olcsóbban a szükséges többlet, akkor csak áremelkedést okoz, nem növeli a termelést. (Az áremelés akkor is garantált, ha importból olcsóbban lehet behozni.)

Van-e ebben bármilyen kontroll?

A demokratikus társadalmakban azért teremtik meg a központi bank törvényben rögzített függetlenségét, hogy ezzel nehezítsék azt a folyamatot, hogy a hatalmon lévő politikai vezetés az inflációt a maga érdekében kihasználja. A aktuális pénzteremtésének pillanatnyi előnyeiért mindenképp fizetni kell, de kontroll nélkül a felmerülő negatív következményeket a választásokon győztes következő politikai pártnak kell viselnie. Ez pedig jelentősen gyengítené a stabilitást. Ezért szükséges, hogy a parlament ellenőrizhető legyen, és a jegybank megőrizze függetlenségét.

Hogyan működik az infláció adóként?

A közhiedelemmel ellentétben igazából nem érmékről és bankjegyekről beszélünk. A pénz létrehozásának többsége (napjainkban) elektronikus. Valójában törlöd a bankszámlákon a régi számlaegyenleget, és beírod az újat – csak a beírható nullák száma a korlát. (Aki esetleg tud ilyen szolgáltatásról lakossági bankszámláknál, az ne habozzon, szóljon. Szívesen lennék ott ügyfél ☺ )

Most már nagyon hatékonynak hangzik. De ha a folyamatot néhány lépéssel tovább vesszük, akkor általában a következők történnek:

  1. Az emberek azok emberek, és szeretünk annyira kevés adót fizetni, amennyire csak lehet.
  2. És mert az infláció csak a készpénzt érinti, a tehetősebb emberek megpróbálnak annyira kevés készpénzt tartani, amennyire csak lehet, befektetnek reál eszközökbe” (ingatlan, autók, tőzsdei részvények, külföldi pénz, nem romlandó árucikk, stb)
  3. Az eladók, várva az inflációt újra árat emelnek, hogy kompenzálják a jövőbeli inflációt (gazdasági szempontból ezt „adaptív elvárásoknak” nevezik).
  4. Néhányan az adóelkerülésben még egy lépéssel tovább mennek, megértve, hogy ha az ingatlan hitelből veszik, akkor az infláció megeszi az adósságuk reálértékét – és így valójában a kölcsönt nyújtón csapódik le. Mielőtt megkérded: igen, a bank is tud az inflációról.
    Viszont megfelelően „használva” egy hitelből vásárolt bármit még az áremelés előtt megveheted hitelből úgy, hogy akár ki is termeli akár önmagát. Ha bankról veszed fel a hitelt ilyen célra, akkor kérhetsz hozzá segítséget a kapcsolat menün keresztül.
  5. Általában azok a gazdagok, akik a 4-es pontban vannak említve – mert megvan a kölcsön fedezetéhez szükséges fizikai tulajdonuk.
  6. A növekvő kereslet az ingatlanok iránt még fentebb viszi az árakat. (Jó esetben csak egy ideig.)
  7. A megnövekedett infláció felfokozza az eladók adaptív elvárásait, akik még tovább emelik az áraikat.
  8. Ha az infláció saját lendületet nyer, és elkezdődik egy kontroll nélküli spirál (ezidőtájt kezdjük hiperinflációnak hívni)
  9. A civil összeomlás akkor van, amikor mindenki pánikol, és senki nem akar készpénzt tartani.

De az inflációnak van néhány érdekes következménye:

  • Mivel a pénz elveszíti az értékét, így minden más is, amely rögzített pénzbeli értékkel rendelkezik
  • Az államadósságnak rögzített pénzbeli értéke van
  • Ahogy az idő halad, az államadósság elolvad (Igen, van kamata is az államadósságnak, amelyet pl. államkötvényekkel is fedez az állam. De veled szemben az államnak megvan az az előnye, hogy még ha csak közvetve is, de hatással van az infláció, és így a kamatlábak szintjére. Te viszont hiába mész be a bankba, hogy adjanak számodra jobb kamatot ☺ )

Hogyan olvad a pénz értéke?

Például:
Mondjuk, hogy a kenyér ára 100 forint, és a banktól 1.000.000 forintos hitelt vettem fel. Az infláció a kenyér árát 10.000 forintra növeli (és ez nem olyan drasztikus, mint amilyennek hangzik – az utóbbi hiperinflációban sokkal rosszabb volt). Kezdetben a banknak 10 000 kenyérrel tartoztam (valós értékben). Az infláció után 100 kenyérrel tartozom nekik. Persze – többet fizetek a kenyérért – de a fizetésemnek is növekednie kell az inflációra adott válaszként, míg az adósságom változatlan marad.

Az infláció nyertesei és vesztesei

Nos, nézzük, végül ki nyeri az inflációt:

  1. A kormány – belföldi hitelfelvételei erodálódnak, és hatékony adóztatási rendszere van a kiadások finanszírozására
  2. Azok, akik pénzügyeiket tudatosan kezelik, hétköznapi nevükön a gazdagok – akik hitelképesek és fedezve vannak az infláció ellen, továbbá profitálnak belőle
  3. A kölcsönt felvevők – akik hitelét „olvasztja” az infláció
  4. Gyártók – akik legnagyobb befektetései részvényekben, gépekben, termékekben, külföldi pénzben vannak, hasonlóan a 2. pontban említettekhez

És ki veszít rajta:

  1. A kormány – mivel az adókat időbeli lemaradással fizetik ki, az infláció rontja az adók reálértékét. Szélsőséges esetben végül a kormány a pénznyomtatáson kívül elveszíti minden bevételi forrását
  2. A kevésbé tudatos pénzkezelést végzők, hétköznapi nevükön a szegények – akik nem tudnak kölcsönt felvenni, így nem tudják magukat megvédeni az infláció ellen
  3. A nyugdíjasok – akik meghatározott összegű nyugdíjat kapnak, amit az infláció megesz
  4. Akik hosszútávon csak készpénzben takarítanak meg – akik banki egyenlegét marja szét az infláció
  5. Fizetésből élők, akiknek csak ez az 1 bevételi águk van – mert a bérkorrekció az inflációtól elmarad, mint egy farkát kergető kutya

Végülis az infláció adóként viselkedik a szegényeknek, a dolgozó középosztálynak, az időseknek és a pénzügyileg konzervatívoknak.

És mi vezet az ilyen típusú inflációhoz? Pénzteremtés. Vagy, ahogy az újságokban olvashatjuk, amikor a jegybankok kvázi-fiskális tevékenységet folytatnak és / vagy „mennyiségi lazítás” végeznek.

Hogyan tudod magad megvédeni ez ellen, hogy egy lehess azok közül, akik nyernek? Vedd fel a kapcsolatot velünk, és nézzük meg, mit tehetsz te magad.

 

 

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.